130 ezer tábla csokoládétól kellene megszabadulnia egy cégnek, mielőtt megromlanak

Csokiimádó vagy? Így készítsd el otthon a világ legfinomabb csokiját házi csokoládé
Vágólapra másolva!
Egy kanadai, édességeket forgalmazó vállalat a koronavírus-járvány miatt késve, és egyben kapta meg a korábban megrendelt szállítmányokat. A cég most 130 ezer tábla csokoládét kapott egyszerre, melyektől igyekeznének megszabadulni, mielőtt azok megromlanak.
Vágólapra másolva!

Különös történetről számolt be a közösségi médiában Crystal Regehr Westergard, a kanadai Candy Nostalgia nevű, édességeket forgalmazó vállalat alapítója. A cége ugyanis egyszerre kapott meg a beszállítójától 133 ezer tábla Rum & Butter csokoládét, melyek szavatossága júniusban jár le – írja a Business Insider.

Westergard korábban külföldről rendelte meg a szállítmányokat, azonban azok jelentősen csúsztak a koronavírus-járvány miatt.

Amikor pedig végre megérkezett a rendelés, egyben kapta meg a több mint 130 ezer tábla édességet.

Hozzátette, bár az emberek vásárolják az 1980-as évek egyik közkedvelt csokoládéját, azonban messze nem olyan ütemben, hogy a szállítmány elfogyjon a júniusi lejárat előtt.

Annak érdekében, hogy megszabaduljon a csokoládétól, Westergard iskoláknak és hajléktalanszállóknak is adott az édességből. Azonban még ezzel együtt is nagyon sok csokoládét kellene eladnia vagy eladományoznia, hogy ne kelljen tömegével kidobni a szállítmányt. Még az Edmonton Oilers profi jégkorong-csapatnak is megpróbált adni a készletből, hogy adják oda a rajongóknak, a sportcsapatnak viszont szerződése van egy másik édességcéggel.

Mióta a nő beszámolt a történetéről a nyilvánosság előtt, állítólag tömegével érkeznek a megkeresések különböző jótékonysági szervezetektől.

Jelenleg tehát van esély arra, hogy nem kell majd kidobni a 133 ezer tábla csokoládé tekintélyes részét.