Teszteli a vendégeket a világ legnagyobb gyorsétteremlánca

kövér elhízott túlsúlyos nő hamburger
Vágólapra másolva!
A világ egyik legismertebb gyorsétterme nagy változtatásokat jelentett be, hiszen olyan klasszikusok receptjeit újítja meg, mint a sajtburger és a Big Mac. A változásokat az eladások ösztönzése érdekében vezetik be.
Vágólapra másolva!

„A zsemlék puhábbak lesznek, a sajt nyúlósabb, a hagyma pedig egyenesen a grill-lapon kerül majd rá a húspogácsára. És mi lesz Big Mac-szósszal? Még többet adunk" – írja a Blikk a McDonald's bejelentése nyomán.

Chad Schafer séf, a McDonald's amerikai részlegének vezető igazgatója hétfőn azt nyilatkozta, az apró módosításokkal szerintük finomabbak lehetnek nagy klasszikusaik, mint eddig. A céljuk az, hogy még több fogyasztó kedvelje meg az általuk kínált törzstermékeket.

Illusztráció Forrás: AFP/2013 Getty Images/Scott Olson

Ígéretük szerint módosításon esik át a Big Mac, a sajtburger, a dupla sajtburger és a McDonald's klasszikus hamburgere is.

A fejlesztéseket már tesztelik a nagyvárosokban és az amerikai éttermekben, ám a hivatalos bevezetésükre a következő évig várni kell.