Költségcsökkentésre hivatkozva a Google vezetősége jelentősen csökkentette az irodai nassolnivalók és rágcsálnivalók mennyiségét. Áldozat lett az M&M-s is - írja az Insider

Egy vezetői döntés következtében akár éhen is maradhat az a Google-alkalmazott, aki nem hoz magával, vagy nem rendel ebédet aznapra. A dolgozóknak ugyanis az eddig megszokottnál jóval kevesebb irodai snack-kel kell mostantól beérniük. 

Még a szárított mangót is elvették!" - panaszolta a a keresőóriás San Francisco-i irodájában dolgozó egyik projektmenedzser. 

Nem az aszalt gyümölcs az egyetlen snack, ami eltűnt. Áldozattá vált a Maui-hagymás chips, és a kis zacskós M&M's is. 

A rágcsálnivalók szanálása csupán egy a cég azon intézkedései közül, amelyeket a költségcsökkentés érdekében foganatosítottak. Ehhez társul a brutális létszámleépítés is. Habár idén januárban már elküldtek 12.000 alkalmazottat, Ruth Porat, az anyavállalat, az Alphabet pénzügyi igazgatója arra figyelmeztetett, hogy további leépítések várhatók. Felmondtak már 31 irodai masszőrnek, módosították a fitneszórák menetrendjét, és korlátozták azt is, hogy a munkatársak hányszor cserélhetik le laptopjaikat.

Jelentős munka folyik a költségszerkezetünk javításán, hiszen célunk a hosszú távú profit és a beruházásaink általi további növekedés" - nyilatkozta Porat. 

IllusztrációForrás: AFP/NurPhoto/John Nacion

Hamarosan néhány irodai kávézó nyitvatartási ideje is lerövidül majd, a konyháról pedig eltűnnek a drágább snack-ek is. 

Mindez része a vállalat költségcsökkentésének, és annak, hogy több forrás jusson az olyan fontosabb területekbe történő befektetésre, mint például a mesterséges intelligencia.