Milliárdos forgalmú vállalattá nőtte ki magát egy hazai tulajdonú kiskereskedelmi hálózat

üzlet, kosár, bevásárlás, kiskereskedelem, shopping
Vágólapra másolva!
A Dél-100 Kft. - a cég által felépített GoodsMarket és PlusMarket zárt franchise hálózatokkal - mára a dél-kelet-magyarországi régió meghatározó kereskedelmi vállalatává nőtte ki magát. Az idén 25 éves fennállását ünneplő társaság teljes franchise kiskereskedelmi hálózata az elmúlt évben 33 milliárd forint bruttó forgalmat bonyolított. A GoodsMarket a cég háztartási iparcikk és vegyiáru, míg a PlusMarket a drogéria jellegű - élelmiszerrel bővített- profilú lánca, amely Közép-Magyarországot, ezek főként Bács-Kiskun, Szolnok, Csongrád-Csanád és Békés vármegyében találhatóak, de a vevők találkozhatnak néhány üzlettel a Dunántúlon, Budapesten és Pest vármegyében is. A GoodsMarket esetében tavaly év végén az üzletek száma elérte a 163-at, míg a PlusMarket esetében 39-et. A társaság háttérbeszélgetést tartott a sajtó munkatársainak a hazai kézben lévő vállalat fejlődéséről.
Vágólapra másolva!

A ma is teljes egészében magyar kézben lévő kereskedelmi vállalat, a Dél-100 Kft. alapjait 1995-1997 között tették le. A kezdeti piaci árusítást hátrahagyva művelődési házakba költöztették be árukészletétéüket, és az alapító Dobi István ismerőseinek is tovább adta az értékesítés lehetőségét, koncepcióját. A kor lehetőségeinek megfelelően szórólapokkal készítették fel a környék lakóit a vásárlásnapra. A váltás ugrásszerű fejlődést hozott, de a határok ebben az esetben is hamar kiütköztek, így 1998-ban, immár Hegyi Sándorral közösen Kiskunfélegyházán létrehozták a Dél-100 Kft-t. A cél az volt, hogy partnereket találjanak és boltokkal tudjanak megjelenni a területen leváltva a piaci jellegű árusításokat.

A vásárlói igényeire reagálva végül háztartási iparcikk és vegyiáru nagykereskedelmi raktáráruházat és több kiskereskedelmi üzletet is nyitottak. Ezek az akkor nagy divatnak örvendő „100 forintos boltok" voltak.

A kereskedelem fejlődése és a fogyasztói elvárások alakulása azt eredményezte, hogy a tulajdonosi kör ismét új alapokra akarta helyezni a működést, hogy a közel 10 év alatt a hazai piacon egyre erősebben megjelenő nemzetközi cégekkel, elsősorban a vidéki régiókban fel tudják venni a versenyt.
Elindul a GoodsMarket. Ennek eredményeként 2008-ban elindult a GoodsMarket, zárt rendszerű franchise hálózat, amely a korábbiakhoz képest egy jóval üzletszerűbb termékportfoliót kínált. Ezzel együtt a „mindent is lehet kapni" elvet egyáltalán nem engedték el. Az elsősorban kisebb településeken élő emberek által támasztott igények alapján az látszott, hogy a vásárlóközönség számára ez rendkívül fontos, s számukra ez teszi vonzóvá a hálózat üzleteit.

Illusztráció Forrás: Pixabay

Öt évvel később, 2013-ban újabb mérföldkőhöz érkezett a Dél-100 Kft., mert ismét csak az látszott, hogy ha a cég fejlődési lendületét tartani akarják, akkor újabb megújulásra van szükség, így PlusMarket néven drogéria jellegű láncot indítottak útjára. Ez szintén meghozta az eredményeket, újabb növekedést sikerült elérni.

A fejlődési trendre jellemző, hogy az 1998-as alapítás óta egyetlen év sem akadt, amikor az előző évinél kevesebb forgalmat értek volna el.

Az indulás utáni első teljes évben,1999-ben mintegy 700 millió forintos bruttó kiskereskedelmi árbevételt bonyolítottak a partnereikkel, míg tavaly ez már meghaladta az említett 33 milliárd forintot.

A folyamatos növekedést úgy is sikerült tartani, hogy 2008-ban az egész világot megrázta egy hitelválság, míg 2020-ban a Covid szintén globálisan okozott drámai károkat a kereskedelemben. Ráadásul azóta az alapanyagárak és az infláció elszabadulása nehezíti a vállalatok életét.
A fejlődést az is jól jellemzi, hogy a 1998-as induláskor a raktárméret 400 négyzetméter volt, ami mára 12.000 négyzetméterre bővült. A forgalmazott termékek száma pedig ma már eléri a 20.000-et.

– magyarázta Dobi István, a Dél-100 Kft. alapító-tulajdonosa.

Barnáné Vitárius Márta, Dobi István, Hegyi Sándor a háttérbeszélgetésen Forrás: Dél-100 Kft.

Az alapító arról beszélt, hogy a sikerhez több mindenre szükségük volt:

  • a piaci változásokra való dinamikus reagálás képessége, ám ez önmagában ki kell egészüljön azzal, hogy
  • az irányváltásokat a lehető leggyorsabban, nem hónapok, sokkal inkább hetek alatt végre tudja hajtani a vállalat.
  • a kisebb településeken élők számára mindig fontos volt, s most is fontos az árubőség fenntartása. Ami a háztartásukban igényként megjelenik, az minden egy helyen elérhető legyen.
  • A tartósan alacsony, a konkurensekkel összehasonlítva is alacsony árszínvonal fenntartása – az ugyanis egyértelműen visszaigazolja friss, tavasszal készített kutatásuk, hogy a boltválasztásnál az egyik elsődleges szempont a kedvező árszínvonal.
  • A személyes vásárlási élmény sokkal fontosabb, mint gondolnánk! Ez olyan versenyelőnyt biztosít, amiről nem mondhat le egy alapvetően vidéken működő kereskedelmi vállalat

- ismertették.

A személyes vásárlási élmény fontosságára az említett kutatásunk eredményei is rámutatnak, mely ebben a közegben és régióban nagyon meghatározó tényező. A GoodsMarket és a PlusMarket vásárlók számára kifejezetten fontos a családiasság, a személyes kapcsolat az üzletben, amelynek – a visszajelzések szerint –, hangsúlyos eleme a vásárlás végén a pénztárossal folytatott rövid kontaktus. Ezt tekintik a folyamat befejező fázisának.

Ugyancsak ebből a kutatásból derül ki, hogy a hazai nagyvárosok kereskedelmi üzleteiben gomba mód szaporodó önkiszolgáló kasszák nem bizonyulnak vonzónak a célcsoportuk számára.

Egyszerűen nem tartanak rá igényt, így egyelőre ezeket nem telepítettük a GoodsMarket és PlusMarket üzleteinkbe - jegyzi meg Dobi István.

Mit hoz a jövő?

A kereskedelem fejlődése, a digitalizáció természetesen számos területre hatással van és hatással lesz, amelyet a kutatásunk eredményei is visszaigazoltak. A PlusMarket is rendelkezik már törzsvásárlói kártyával. Ez most talán még nem, de nagyon hamar alapelvárás lesz a vásárlók részéről. Ehhez kapcsolódóan mindenképpen vonzó ajánlatokat, csomagokat kell kialakítani. Az applikációk esetében hasonló a helyzet. Ezen a téren is előrelépést kell tennie a kereskedelmi vállalatoknak, így a Dél-100 Kft-nek is.

A vidéki régiókban is egyre inkább markáns igény – bármelyik üzlet típust vizsgáltuk – a tisztaság, az átláthatóság.

A közvetlen, családias hangulatból sem szeretnénk engedni. Ez kihívásokat jelent, hiszen a vállalat mérete immár meghaladta, hogy ez természetesen alakuljon a szervezetben. Ezen a területen a jövőben folyamatos tréningeket kívánunk szervezni a munkatársaknak. Közel kell maradnunk a vásárlóhoz – ez nem lehetőség, ez kötelező feladat számunkra, mondja az alapító-tulajdonos.

"Továbbá feltett szándékunk – ahogy eddig is – a lehető legtöbb megtermelt eredményt visszaforgatni a hálózat fejlesztésébe. Ha ezeket a házi feladatokat megoldottuk, s a jelenlegi kereteinken belül kényelmesen, otthonosan mozgunk, akkor lehet szó arról, hogy kilépjünk, további régiókban is megjelenjünk. Egyértelmű szándék, hogy a PlusMarket láncot legalább 100 üzletre bővítsük. Emellett az is képben, van, hogy a hálózatot országos lefedettségűre fejlessze a társaság, ám ennek időpontjai még nem látszanak" – fejtette ki Dobi István a háttérbeszélgetésen.

A cikk kiemelt képe illusztráció.