Négy régiós ország közepe lett egy ecseri logisztikai központ

A JYSK ecseri logisztikai központjának átadóünnepsége
A JYSK ecseri logisztikai központjának átadóünnepsége
Vágólapra másolva!
Magasabb fokozatra kapcsolt a JYSK üzletlánc ecseri elosztó központja. A tavaly átadott high-tech bázisról szolgálják ki a magyar, horvát, szlovák és szlovén üzletek mellett már a négy ország online rendeléseit is. A legtöbb online rendelés egyelőre Magyarországról fut be. A 200 millió eurós beruházásból létrejött központ az ország legnagyobb ilyen létesítménye, ahol két, több mint 40 méteres, teljesen automatizált magasraktár is működik. A tornyokban 100 ezer raklapnyi áru kapott helyet, a központba pedig hetente 180 kamion gördül be. Az online rendelések kiszolgálásával újabb 35 munkahelyet hoztak létre, így összesen jelenleg 300 ember dolgozik az elosztó központban.
Vágólapra másolva!

A vállalat közleménye szerint újabb feladatokat kapott a JYSK ecseri elosztó központja: a régiós bázis ugyanis a fizikai üzletek kiszolgálása mellett négy ország online rendeléseiért is felelős.

A 2020-ban elindult beruházásnál 2022 októberében helyeztek üzembe két 43 méter magas, teljesen automatizált magasraktárat is.

A 143 ezer négyzetméteres - közel 20 focipálya nagyságú - létesítmény a magasraktárak mellett áruátvevő és árukiadó rámpákat, valamint irodaépületet is magában foglal egy 560 ezer négyzetméteres telken.

Ezzel az ecseri egység az ország legnagyobb egyterű elosztó központja, ahova hetente 180 kamionnyi és konténernyi áru érkezik. Az elosztó központ maga 800 méter széles, 189 kamion fogadására alkalmas, és maga az anyagmozgató rendszer 2,5 kilométer hosszú.

A JYSK ecseri logisztikai központjának átadóünnepségén készült felvétel Forrás: Fotó: Tuba Zoltán/kepszerk.hu/© Tuba Zoltán, 2022/Tuba Zoltán

Bekapcsolódtak az online rendelések is

A központ négy ország, Magyarország, Horvátország, Szlovénia és Szlovákia fizikai üzleteit látja el, és késő tavasztól pedig ennek a négy országnak az online rendelései is innen indulnak el.

„A netes megrendeléseket (házhoz szállítás és az üzletben történő átvétel) az ecseri központ indulása előtt Lengyelországban rakták össze. A magyar online megrendelések február 28-tól Ecserről mennek, ehhez csatlakozott most a többi három ország.

A beruházás egyébként megkapta az Év Logisztikai Fejlesztése Díjat 2023-ban a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségétől. Az elismeréssel a kiemelkedő logisztikai fejlesztéseket értékelik, az ecseri központot pedig mint Magyarországon, de a kelet-európai térségben is egyedülálló méretű és technológiájú létesítményt díjazták" - mondta Jaroslaw Sobczyk, a JYSK ecseri logisztikai központjának vezetője.

Napi 6-7 teherautó

Jaroslaw Sobczyk hozzátette, márciusban már heti 3500 online rendelést dolgozott fel az ecseri központ, áprilisban pedig további növekedést várnak. A mennyiséget jól szemlélteti, hogy ez nagyjából napi 6-7, 24 tonnás teherautónyi árunak felel meg.

A legtöbb online rendelés egyébként Magyarországról érkezik, márciusban ez a rendelések közel felét, 48 százalékát jelentette,

utána Horvátország következik 26 százalékkal, Szlovákia felel a rendelések 17 százalékáért, míg Szlovénia a 9 százalékáért.

A top 3 legnépszerűbb online rendelt termék között egy steppelt pléd (SKOVSTJERNE) végzett az első helyen, a második egy fehér törölköző (FLISBY) lett, a harmadik pedig egy kertben elhelyezhető szolárlámpa (NATTERGAL).

Az ecseri központból egyébként az online rendelések mellett jelenleg összesen 219 fizikai egységet látnak el: 91 magyar üzletet, 53 horvát, 50 szlovák és 25 szlovén üzletet. Jelenleg 6000 különböző terméktípus van raktáron

Tovább nő a létszám

Az ecseri logisztikai bázis jelentős munkahelyteremtéssel is járt, az online részleg beindulásával 35 fővel nőtt a létszám, így 2023 tavaszán már 300 fő dolgozik itt. A munkatársak legnagyobb része egyébként a fizikai üzleteknek készíti össze a termékeket.

A rendelések feldolgozását új informatikai rendszerek is segítik, a WSS (web store system), komplexen kezeli a webes rendelések nyomonkövetését, paraméterek és szállítói peremfeltételek beállítását. Az NShift nevű rendszer pedig az adatátviteli platform a szerződött szállító cégekkel, és az előkészített webes rendelések adatainak továbbítására szolgál a szállítói elosztó központok felé.

Mínusz 3.600 tonna szén-dioxid évente

A központ a JYSK fenntarthatósági céljainak eléréséhez is hozzájárul. Az ecseri létesítmény beindításával a JYSK évi 4,5 millió kilométer közúti teherfuvarozást tud megspórolni, ez évente nagyjából 3600 tonna szén-dioxidot jelent. Emellett magában a központban a tetőn hatezer négyzetméteren telepítettek napelemeket, a melegvíz-ellátást napkollektorokkal támogatják, a fűtési igényt hőszivattyúval csökkentik. Az elosztóközpontban csak elektromos targoncák vannak, a parkolóban pedig elektromosautó-töltők várják a JYSK dolgozóit.