Varga Mihály: Magyarország tudta a legnagyobb arányban fehéríteni gazdaságát az OECD és az EU felmérései szerint

VARGA Mihály
Budapest, 2023. május 9. Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége fennállásának 30. évfordulóján rendezett ünnepségen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pest Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságán 2023. május 9-én. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A kormány 2010 óta következetesen azt az adófilozófiát képviseli, hogy nem emelni kell az adókat, hanem beszedni - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten, a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége (VJASZSZ) ünnepi közgyűlése után tartott rendezvényen.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető kiemelte:

az OECD és az EU felmérései szerint Magyarország tudta a legnagyobb arányban fehéríteni gazdaságát: a beszedhető és ténylegesen beszedett áfa különbözete (áfa-rés) 21-22 százalékról 5-6 százalékra csökkent az elmúlt években.

Ez az arány 2010-ben még 30-35 százalék volt, vagyis a költségvetés az áfabevételeinek mintegy harmadáról mondott le - emelte ki.

A hatékonyság növelése, a gazdaság fehérítése a VJASZSZ és más szakmai partnerek nélkül nem valósult volna meg - fogalmazott a pénzügyminiszter.

- mutatott rá.

Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége fennállásának 30. évfordulóján rendezett ünnepségen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pest Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságán 2023. május 9-én Forrás: MTI/Kovács Tamás

Emlékeztett, hogy az uniós csatlakozás után jelentősen megváltoztak a feltételek, a vámpolitika az Európai Unió hatáskörébe került, és a közös uniós vámkódex alapján határozzák meg. A schengeni övezet tagjaként Magyarországra és az országon keresztül jelentős mennyiségű áru érkezik az Európai Unióba - hangsúlyozta.

A miniszter kifejtette: jelenleg a vámkezelések 100 százaléka elektronikusan történik, így pontos adatok állnak rendelkezésre, amelyek szerint öt éve az import- és export vámáru-nyilatkozatok száma 700 ezer volt, amely tavaly megközelítette az 1 milliót. Ezen felül tavaly az e-kereskedelmi forgalomban is benyújtottak még további mintegy 38 millió darab vámáru-nyilatkozatot. A vámbeszedés költsége tavaly 37 milliárd forintot ért el, az importáfa-bevételek megközelítették a 530 milliárd forintot, az előbbi 57, utóbbi 24 százalékkal nőtt éves szinten.

A 192 vállalatot tagjai között tudó Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége az idén ünnepli alapításának 30. évfordulóját. Ebből az alkalomból a szervezet főtitkára Berényi János és Varga Mihály átadta a szervezet által alapított Szent Máté díjakat.