Ez a kastély olyan, mintha egy klasszikus angol regényben bukkanna fel

kastély, illuszrráció, tengerpart
Vágólapra másolva!
Még 1831-ben építették azt a tengerparti kastélyt, amely most piacra került egy kis angol faluban. Az épület és a festői környezet igazi klasszikus hangulatot áraszt.
Vágólapra másolva!

Egy kis angliai faluban, Countisburyben található egy 1831-ben épült kastély, amely most eladóvá vált. A különböző építészeti stílusokat ötvöző házat eredetileg Walter Stevenson Halliday tiszteletes megrendelésére építették, aki a napóleoni háborúk idején szerzett magának tetemes vagyont. Halliday ki is választotta magának a tökéletes tengerparti otthont, egy félreeső vidéken – írja a Dirt.com.

Az ingatlan egyik sajátossága, hogy olyannyira elzárt területen fekszik, hogy összesen közel öt kilométer hosszú kocsifelhajtó tartozik hozzá. Csak ennek a felhajtónak a megépítése egy teljes évig tartott, és az egyik leghosszabbnak tartják egész Angliában.

Idővel aztán a házat elhanyagolták, ám egy üzletember, Sir Christopher Ondaatje megvásárolta, és mindössze két hónap alatt teljesen felújíttatta az 1166 négyzetméter lakóterületű épületet. A jelenlegi tulajdonosok később tőle vásárolták meg a házat, és további felújításokat hajtottak végre rajta.

A főépület mellett több melléképület is megtalálható az összesen több mint 31 hektáros telken. A főépületben 11 hálószoba és öt fürdőszoba található.

Noha a ház önmagában is látványos, az igazi látványosságot az ingatlan mesés fekvése kínálja. A birtokról ugyanis lenyűgöző kilátás nyílik a Bristol-csatornára. A birtokot most 8,2 millió dollárnak (kb. 2,8 milliárd forint) megfelelő összegért lehet megvásárolni.

Cikkünk kiemelt képe illusztráció / forrás: Pixabay