Szijjártó Péter: 19 milliárd forint értékű beruházással 300 új munkahely jön létre Vecsésen

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2022. július 29. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Nio kínai járműgyártó beruházásának bejelentésén a minisztériumban 2022. július 29-én. Biatorbágyon, a cég első európai üzemében automata akkumulátorcsomag-csereállomásokat fognak előállítani. A mintegy 5,5 milliárd forint értékű projekthez a kormány 1,7 milliárd forint támogatást ad, így segítve több száz új munkahely létrehozását. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
A Magna kanadai autóalkatrész-beszállító üzemet épít Vecsésen, a nagyjából 19 milliárd forint értékű beruházással 300 új munkahely jön létre - jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető arról számolt be, hogy a világ csaknem harminc országában jelen lévő vállalat a Mercedes kecskeméti és a BMW debreceni üzeme számára gyárt majd karosszéria elemeket, ami a szavai szerint kiválóan demonstrálja, hogy egy-egy autóipari beruházást mindig újabbak követnek.

A 19 milliárd forint értékű beruházást az állam 3,8 milliárd forinttal támogatta, így hozzájárulva 300 új munkahely létrehozásához.


Szijjártó Péter először is az utóbbi évek nehézségeiről beszélt, emlékeztetve arra, hogy rövid időn belül kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság a koronavírus-járvány, majd az ukrajnai konfliktus kirobbanása miatt.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Kiemelte: olyan globális gazdasági környezet alakult ki, amelyben "Európa húzta a rövidebbet", ugyanis a kontinens versenyképessége rendkívüli mértékben csökkent az elrendelt szankciók miatt, miközben új verseny indult el, amelynek során eldől, hogy kik lesznek a következő korszak győztesei és vesztesei.

- hangsúlyozta.

Majd rámutatott, hogy a magyar gazdaság gerincoszlopát adó szektor termelési értéke tavaly óriási rekordot döntött, miután 31 százalékos növekedést követően elérte a 12 ezer milliárd forintot.
Aláhúzta: ez azt jelenti, hogy a mára 150 ezer embernek munkát adó ágazat teljesítménye tíz év alatt a három és félszeresére emelkedett, és a lendület továbbra is kitart, amit jól mutat az idei 32 százalékos bővülés.

"Magyarország a világon a huszadik legtöbb autóipari exportot tudhatja magáénak.

- mondta.

A miniszter végül azt közölte, hogy a kanadai vállalatok alkotják a 15. legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon, az észak-amerikai országba irányuló hazai export 2022-ben 24 százalékos bővüléssel csúcsot döntött, és már idén is több mint 30 százalékos növekedést regisztráltak.

"Ugye mi pontosan tudjuk, hogy a magyar gazdaság teljesítménye szempontjából az export mennyire meghatározó, úgyhogy egy újabb kanadai vállalat megjelenése Magyarországon külgazdasági teljesítményünk szempontjából is remek hír" - fogalmazott.