Árverésre bocsátják Madonna meztelen fotóit

Madonna
Vágólapra másolva!
Aukcióra bocsátják Madonna meztelen fotóit, számolt be róla a Mirror.  A híres fotós, Steve Meisel által készített Madonna "Szex" című könyvének meztelen fényképei akár 240 ezer fontért (103 millió forint) is elkelhetnek az árverésen.
Vágólapra másolva!

Madonna 1992-ben megjelent, és sokat vitatott Szex című könyvében található meztelen fotóinak eredeti példányai nyilvános aukción kerülnek eladásra, az idén októberben megrendezett árverésen.

A már címével is sokat eláruló könyv az énekesnő ötödik stúdióalbuma, az Erotica másnapján jelent meg. Az alumínium borítású kiadványból 1,5 millió példány kelt el világszerte.

Az erotikus képek a sztár 34 éves korában készültek New Yorkban és Miamiban.

Az alábbi fotón a sztár látható 34 éves korában:

A napjainkban már 64 éves Madonna fotóit a Christie's New York-ban árusítják, és áruk 40 ezer fonttól (kb. 17 millió forint) indul.

Az alábbi képen az énekesnő látható, 64 évesen:

Az Origo is beszámolt róla korábban, hogy

az énekesnő arca a plasztikai beavatkozások miatt szinte már teljesen megváltozott, eltorzult.

Madonna azonban élesen reagált az ezzel kapcsolatos, őt érő kritikákra. Úgy fogalmazott, hogy még életében nem kért bocsánatot a kreatív döntéseiért, a külsejéért vagy az öltözködéséért, és nem most fogja elkezdeni.