Vezetőváltás történt a Széchenyi Alapok élén

Deme Géza, Széchenyi Alapok
Deme Géza, Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatója
Vágólapra másolva!
Deme Gézát nevezték ki a 150 milliárd forintos vagyont kezelő Széchenyi Alapok Zrt. elnök-vezérigazgatójává - tájékoztatta a társaság kedden az MTI-t. A szakember Jobbágy Dénest váltja a poszton, aki 2019 óta töltötte be tisztséget.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a közgazdász végzettségű szakember az ezredfordulón a K&H Bank vezérigazgatói-törzs munkatársaként dolgozott, majd négy éven át tulajdonosa és ügyvezetője volt egy kereskedelemfinanszírozási és hitelbiztosítási megoldásokkal foglalkozó, sikeres tanácsadó cégnek.
2007-től a CIB Faktor Zrt. vezérigazgató-helyettese, majd később elnök-vezérigazgatója volt. 2021-ben az állami tulajdonú Start Garancia Zrt. vezérigazgatója és igazgatósági tagja lett. Vezetése alatt épült fel a cég új stratégiát kiszolgáló működése - írták.

Az új cégvezető célként tűzte ki, hogy a változó tőkepiaci környezetben, a működés hatékonyságának maximalizálásával tovább növekedjen a Széchenyi Alapok Zrt.,

és az érettebb fázisú magyar vállalatok finanszírozása mellett az induló, innovatív vállalkozások felé is nyissanak.

Deme Géza, a Széchenyi Alapok Zrt. új elnök-vezérigazgatója Forrás: Széchenyi Alapok - facebook

A Széchenyi Alapok a hazai vállalatok vezető tőkefinanszírozó partnere. Az alapkezelő jelenleg több mint 150 milliárd forintos vagyont, és 80-nál több portfóliótársaságot kezel. A társaság célja, hogy nagy hozzáadott értékű vállalkozásokba fektetett tőkével hosszú távon segítse a magyar gazdaság növekedését és stabilitását - olvasható a cég honlapján elérhető tájékoztatóban.