Új Hollywood épülhet, méghozzá nem mindennapi helyszínen

hollywood sign
Vágólapra másolva!
A Marvel-filmek sztárja, Jeremy Renner személyesen kezdett lobbizni azért, hogy Nevada állam északi részére is kiterjedjenek azok a tervezett adókedvezmények, melyek azt célozzák, hogy a filmstúdiók az államban forgassanak.
Vágólapra másolva!

Nevada állam egy új törvénnyel csábítaná magához a nagy hollywoodi filmstúdiókat. A jelenlegi tervezet ugyanakkor csak Nevada déli részén biztosítana kedvezményeket a forgatásokhoz. Most azonban

a Marvel-filmekből ismert Jeremy Renner személyesen kezdett lobbizni azért, hogy a javaslatot az otthonának számító Észak-Nevadára is kiterjesszék.

A színész a hét elején meg is osztott magáról egy képet, amelyen az látszik, hogy helyi tisztségviselőkkel találkozik a nevadai Carson Cityben. A januárban súlyos hókotró-balesetet szenvedett sztár úgy véli, Észak-Nevada tájai, mint Reno és a Tahoe-tó, izgalmas helyszínek lehetnek a filmesek számára.

Renner elmondta, szerinte az állam északi területein élők is megérdemlik, hogy learassák a munkahelyteremtésből és az infrastrukturális fejlesztésekből adódó előnyöket – írja a Fox Business.

Az 52 éves Marvel-sztár hozzátette, csak nemrég értesült a két éve készülő törvényjavaslatról, és elmondta, szeretné, ha több filmes projekt valósulna meg a lakóhelye közelében.

A tervezet

a következő két évtizedben évente 190 millió dollárnyi adókedvezményt biztosítana két dél-nevadai helyszín számára.

Az egyik a Nevadai Egyetem Las Vegas-i kampuszán, a másik pedig Las Vegas Summerlin városrészében található.

A törvényjavaslat magában foglalja a Sony 1 milliárd dolláros dél-nevadai terjeszkedésének támogatását.

Az építkezések itt 2025-ben kezdődhetnének, a filmesek pedig 2027-ben vehetnék igénybe a helyszíneket

– amennyiben a törvényjavaslatot elfogadják.

Nem egyedülálló azonban, hogy más államok is adókedvezményekkel csábítják magukhoz a stúdiókat, ahogy az sem, hogy egyes sztárok ilyen jellegű kedvezményekért lobbiznak. Georgia állam például élen jár az USA-ban a filmes adókedvezmények terén, Dennis Quaid pedig hosszú ideje lobbizik azért, hogy Texas is biztosítson hasonló kedvezményeket a stúdióknak.