GFM: A kormány megvédte a munkahelyeket, 29 ezerrel emelkedett a foglalkoztatottak száma

Mercedes gyár Kecskemét
Mercedes-Benz startet Produktion des neuen CLA Coupés in Kecskemét: Einbau des Cockpits. Mercedes-Benz starts production of the new CLA Coupé in Kecskemét: Installation of the cockpit.
Vágólapra másolva!
A kormány a háború és szankciók sújtotta nehéz gazdasági helyzetben is megvédte a munkahelyeket, sőt éves alapon újabb 29 ezer fővel emelkedett a foglalkoztatottak száma, így 2023 áprilisában a munkavállalók állománya 4 millió 710 ezer főre növekedett - értékelte a legfrissebb statisztikai adatokat pénteki közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).
Vágólapra másolva!

Mint hozzátették,

2010 óta már 1 millióval dolgoznak többen, a foglalkoztatottság folyamatosan emelkedik, a 74,6 százalékos foglalkoztatási ráta meghaladja az uniós átlagot.

A munkanélküliek száma áprilisban 190 ezer fő volt, azaz egy hónap alatt közel 5 ezer fővel csökkent. A munkanélküliségi ráta így 3,9 százalékot tett ki, ami az egyik legalacsonyabb az EU-ban.

A kormány intézkedései hatékonyan és eredményesen védik meg a családokat és a munkahelyeket. Ezt segítik az államilag támogatott vállalati hitelek is, amelyek már több mint 3100 milliárd forint likviditási forrást tesznek elérhetővé a gazdasági szereplők számára. 2023-ban a Baross Gábor újraiparosítási hitelprogram, a Baross Gábor tőkeprogram és a Széchenyi kártya program, valamint a kamatstop összességében mintegy 2 százalékponttal járul hozzá a növekedéshez, a recesszió kivédéséhez és a foglalkoztatás bővüléséhez.

A Mercedes-Benz kecskeméti gyára Forrás: Daimler AG/© Daimler AG/Daimler Ag - Global Communications Cars

A kormány célja, hogy fenntartsa a dinamikus gazdasági növekedést és a magas beruházási aktivitást, 2030-ra jelentősen növelje a foglalkoztatottak arányát. Ez azt jelenti, hogy nagyságrendileg 500 ezerrel szükséges növelni a munkavállalók számát. A munkaerő-keresletet a kormány a magyar lakosság gazdasági aktivitásának növelésével, az inaktívak munkaerőpiacra történő bevonásával tervezi kielégíteni. Magyarországon ma több mint 300 ezer főre tehető a munkaerőpiaci tartalék lélekszáma, őket a képzések és átképzések erősítésével lehetséges bevonni a munkaerőpiacra. Jelentős potenciált jelent a 25 év alattiak és a 65 év felettiek aktivitásának növelése.

A kormány határozott elvi döntése szerint külföldi munkaerő alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha magyar munkaerővel már nem tölthetők be az üres álláshelyek. A vendégmunkások magyarországi foglalkoztatásáról szóló törvényjavaslat célja is az, hogy az elhúzódó háborús helyzetben is tovább erősítse a magyar munkahelyek védelmét, a foglalkoztatás növelését és a munkaalapú társadalom megerősítését.