Újabb piramisjáték rázta meg Amerikát

piramisjáték Hand,Carrying,Businessman,Icon,Network,-,Hr,hrm,mlm,,Teamwork,And,Leadership leader,symbol,career,virtual,select,concept,icon,link,sign,scree
Hand carrying businessman icon network - HR,HRM,MLM, teamwork and leadership concept.
Vágólapra másolva!
A művészeti világban is előfordulhatnak a piramisjátékokra jellemző átverések, amelyek a szokott séma szerint működnek, vagyis a korábbi befektetőket az újonnan érkezők pénzéből fizetik ki, egészen a rendszer összeomlásáig. A New York-i felső tízezer világát most éppen egy ehhez hasonló újabb pénzügyi csalási botrány rázta meg. Hárman is bepereltek egy manhattani művészeti tanácsadót május közepén egy kiterjedt csalási ügyben. A beadott kereset alapján a megbízók előre fizettek a műtárgyakért, amiket valójában soha nem kaptak meg.
Vágólapra másolva!

A fényűző életet élő, a művészeti világban jártas Lisa Schiff New York-i művésznő a csillogó, társasági gálák rendszeres résztvevője volt, és a világ legfontosabb műgyűjtőinek segített saját cégén keresztül műalkotásokat vásárolni. Egyfajta hídszerepet töltött be a művészetet kedvelő vagyonos emberek, illetve gyűjtők és a galériák között, és a tanácsadás mellett magát a tranzakciókat is lebonyolította a cégén keresztül.

Eltűnt egy értékes festmény vételára

Az 53 éves nő, aki Leonardo di Caprio jótékonysági szervezetének tanácsadója, a New Yorki múzeumok igazgatóságának tagja és a Financial Timesban is rendszeresen publikált, közel húszéves barátságban volt Candace Carmel Barasch műgyűjtővel, akinek férje az egyik leghíresebb, a 2001. szeptember 11-ei terrortámatást túlélő áldozatokat képviselő ügyvéd. A szóban forgó család a hetekben pert indított Lisa Schiff és cége, az SFA Advisory ellen. A közel 6,6 millió dollár értékű csalási ügyben vádolt művészeti tanácsadó állítólag megkárosította a házaspárt. A per másik károsultjával Richard Grossam műgyűjtővel közösen beadott bírósági beadvány szerint több szerződésszegést, csalást, vagyonkezelői kötelesség-megszegést követett el az SFA Advisory művészeti tanácsadással foglalkozó cég.

A keresetet május 11-én azután nyújtották be, hogy kiderült: Schiff nem fizetett ki nekik 1,8 millió dollárt, miután a Sotheby's Hong Kong-i aukcióján eladta az egyébként kolozsvári származású Adrian Ghenie festményét.

Fényűző életet élt Lisa Schiff:

A per tárgyát képező képre 2021-ben hívta fel a házaspár figyelmét a művészeti tanácsadó. Adrian Gheine "A Nagybácsi 3" című festményt végül Schiff javaslatára, hárman vásárolták meg közösen. Egy évvel később 2022 decemberében, az új tulajdonosok a képet a Sotheby's Hong Kongi aukcióján 2,5 millióért eladták. Az ügyletet Schiff tanácsadó cégén keresztül a nettó vételár 10 százalékáért bonyolították le. A probléma akkor kezdődött, amikor az SFA Advisory cég nem továbbította a teljes vételár összegét az eladóknak. Schiff pedig innentől kezdve az időt húzva haladékot kért az ügy rendezésére. Végül május 8-án kiderült, hogy Lisa fizetésképtelen és innentől kezdve az ügyvédek között folyt a kommunikáció - írja a Világgazdaság.

Piramisjáték a művészeti életben

A perirat szerint Schiff a piramisjátékhoz hasonló módszerrel zsonglőrködött az ügyfelek pénzével. Vagyis a gyűjtőktől kapott összegeket vagy más megbízóinak vásárolt műtárgyakkal rendezte korábbi adósságait, vagy egyszerűen elköltötte a pénzt.

Egyre több sikkasztásgyanús ügyletre derül fény a per dokumentumai alapján.

További részletek ide kattintva találhatók.