Az Air New Zealand légitársaság munkatársai újabban már nem csak a poggyászok, hanem a velük repülő utasok súlyát is megmérik a fedélzetre lépés előtt. 

A nemrég bevezetett intézkedés az utasok átlagos súlyának meghatározására irányul, a légitársaság ugyanis erre végez felmérést. Csak a nemzetközi járatokra vezetik be ezt a gyakorlatot. A felszálló utasok súlyát névtelenül rögzítik egy erre kijelölt adatbázisba, az eredményt sem a légitársaság személyzete, sem mások nem láthatják. 

Az Air New Zealand vezetősége szerint az utasok átlagos súlyának ismerete javíthatja az üzemanyag-hatékonyságot a jövőben. A felmérésben nem kötelező részt venni, az önkéntes alapon működik. 

Az Air New Zealand egyik járatának gépe a levegőbe emelkedikForrás: shutterstock

Az ötlet nem teljesen új, hiszen 2021-ben már bevezette a cég, akkor azonban csak a belföldi járatain.

A világjárvány kitörése előtt a légitársaság évente több mint 17 millió utast szállított, és heti 3.400 járattal működött.

A légitársaság szóvivője, Alastair James magyarázata szerint szabályozási követelmény, hogy ismerjék mindennek a súlyát, amit a járatok magukkal szállítanak. 

Tudjuk, hogy a mérlegre lépni ijesztő lehet. Szeretnénk megnyugtatni utasainkat, hogy sehol nincs látható kijelző. A súlymérés viszont nagy segítséget jelent nekünk abban, hogy járatainkon növelhessük a biztonságot" - nyilatkozta a kedélyek csillapítására a szóvivő. 

A légitársaság már felkérte a több mint 10.000 főt számláló törzsutas-csoportját a felmérésben való részvételre, amelyet május 29. és július 2. között az Aucklandi Nemzetközi Repülőtérről induló egyes járatok kapuinál végeznek el.

A szóvivő közölte, hogy mindent megmérnek, ami repülőgépükre kerül - a rakománytól és a fedélzeti étkezéstől kezdve a csomagtérben lévő poggyászokig - és az ügyfelek, a személyzet és a kézipoggyászok esetében a felmérés adatai alapján számított átlagos súlyokat használják majd fel. Mindezt azért, hogy a jövőben hatékonyabban, ezzel összefüggésben tehát olcsóbban és a környezetet kevésbé terhelő módon használhassák fel a gépek üzemanyagát.

Forrás: BBC