Van egy étel, egy szinte önálló fogássá vált finomság a Magyarországon is népszerű kínai éttermekben, melynek eredete egyáltalán nem a kínai gasztronómiához, de még csak nem is a kínai kultúra hatásához köthető. Ez a finomság nem más, mint a kínai szerencsesüti néven ismert édesség, melyet a sütik üreges belsejében apró papírdarabra írt üzenetekről hallomás alapján az is ismerhet, aki még nem kóstolta. Ám a nassolnivaló modern eredete nem Kínába, hanem - tűnjön bármilyen hihetetlennek is - Amerikába nyúlik vissza, méghozzá japán bevándorlókhoz, üzleti sikere pedig néhány sütőipari vállalkozóhoz köthető.
A kínai szerencsesütik szervesen beépültek a tágan értelmezett gasztro-kultúrába számos nyugati országban is - sőt, elsősorban ezekben az országokban, mert épp a modern kínai konyhából hiányoznak ezek a vaníliás ízű, roppanós, belsejükben egy papírdarabkán egyszeri bölcsességeket, aforizmákat tartalmazó tésztás édességek. Úgy tűnik, a kínaiaknak nem az eredet, mint inkább az köszönhető, hogy elterjesztették ezeket a részben japán, de tömeggyártott termékként inkább amerikai hátterű finomságokat megannyi országban, olyan sikerrel, hogy napjainkban mindenki hozzájuk társítja ezeket.
A japán nyitás az egyik magyarázat az eredetre
Egyes feléttelezések szerint a ma szerencsesütiként ismert édesség közvetlen, azaz nem a történelmi régmúltban vizsgált eredete nem olyan régre, a 19. századra nyúlik vissza. Arra az időszakra, amikor a sógunátus évszázadai után az addig szigorúan elzárkózó Japán hirtelen kinyitott a világra. Az oda látogató nyugati, elsősorban amerikai misszionáriusok találkoztak a süti ottani változatával, amit magukkal vitték hazájukba, ahogy az elsőként Amerikába áttelepülő japán bevándorlók is hasonlóképp tettek.
A japán munkavállalók Egyesült Államokban való nagyszámú megjelenése azzal volt össszefüggésben, hogy a 19. század végén meghozott úgynevezett "kizárási törvény" egy ideig tiltotta a kínai munkások részvételét az ekkoriban meginduló grandiózus amerikai infrastrukturális fejlesztések megvalósításában. Magyarul a nagy számban szükséges munkaerőt a kieső kínaiak helyett japánokkal pótolták Észak-Amerikában, akik hozták magukkal saját sütiváltozatukat: a ma ismertnél nagyobb, a szezám és a mizó miatt sötétebb színű édességüket, aminek karaktere eltért a mai vaníliás ízú falatkákétól, ahogy az alábbi képen is látszik:
A sütik japán eredete azonban csak az egyik teória elterjedésükre. A modern szerencsesütik kapcsán konzenszus látszik abban, hogy mivel jelentősen eltérnek a japán változattól, inkább ténylegesen amerikainak kell azokat tekinteni. Mindenesetre ezek kapcsán már 1890-ben elhangzott egy fontos bejelentés San Franciscóban, egy japán teaház japán tulajdonosától: Makoto Hagiwara azt állította, hogy ő az első modern, az amerikaiak ízléséhez igazított szerencsesüti megalkotója. Az egyik lehetséges magyarázat tehát a szerrencsét hozó sütik eredetére az, hogy japán ihletésre, de a vélt amerikai igény szerint fejlesztették ki azokat, és ebben a formában terjedt végül el az észak-amerikai kontinensen, majd később a világ más részein is.
Az alábbi képen a Hagiwara-csalás japán teakertje San Francisco-ban, a Golden Gate parkban; az 1910 körül készült felvételen a család két tagja:
40 éves a szabadalom
Az elsőségre azonban volt egy másik pályázó is. 1918-ban ugyanis egy David Jung nevű, szintén San Franciscóban működő pék- és sütőipari vállalkozó azzal állt elő, hogy a szerencsesüti az ő találmánya. Bár a bíróság végül Hagiwarának adott igazat az eredetet illetően, a szerencsét hozó roppanós tésztafalatkák elterjedése Amerikában inkább Jung-hoz volt köthető, ezért szokás az eredet kapcsán levonni a furcsának ható következtetést: a kínai szerencsesüti valójában amerikai.
A vállalkozó ugyanis 1918-ban Hong Kong Noodle Company néven alapított vállalatot azért, hogy az általa készített "kínai tésztákat" és a hozzájuk kitalált desszerteket forgalmazza. A kínálatban szerepelt már az akkor "Hong Kong-i szerencsesütinek" hívott desszert, ami lényegében egyezett a ma elsősorban a kínai éttermekből ismert változattal. Amikor pedig megoldották a géppel történő előállítást, igazi nagyüzemi termelése indulhatott meg az addig kézzel készített, jó tanácsokat vagy pozitív jövendöléseket tartalmazó tésztasütiknek.
A képet még inkább árnyalja az, amire egy Jennifer 8. Lee nevű újságíró hívja fel a figyelmet, aki egy egész könyvet szentelt a kínai konyhaművészetnek, és azon belül különösen annak, hogy kutatásai nyomán, feltárja a szerencsesütik eredetét. Lee szerint Hagiwara vélhetően valóban átállt a sütik gépesített gyártására 1911 környékén, miután korábban a Benkyodo nevű céggel közösen készítették a falatkákat. Ám ezzel egyidőben Los Angeleseben is belekezdtek a sütik gyártásába, a Fugetsu-Do nevű cégnél, valamint az Umeya nevű vállalatnál - mindkettőt japán bevándorlók alapították. A piacon a legnagyobb hatása azonban a már említett Hong Kong Noodle Company nevű vállalakozásnak volt.
A történetben további érdekes mozzanatot jelent, hogy a "Hong Kong-i stílusú süti" egészen negyven évvel ezelőttig nem állt semmilyen eredetvédelem alatt. Az arra való szabadalmat 1983-ban David Jung fia, Charles jegyeztette be - vagyis a szerencsesüti jogi értelmezés szerint amerikai terméknek számít, függetlenül gasztrotörténeti hátterétől.
Ahhoz is tartozik egy érdekes adalék, hogy bár a világszerte egyre több helyen megjelenő kínai büfé-éttermek révén terjedt el a szerencsesüti, miért épp a Kínában lévő éttermekből hiányzik. Ennek az a magyarázata, hogy a kínaiaknak túl amerikai a szerencsesüti. Természetesen az elmúlt évtizedekben több cég vette fel gyártási portfóliójába a szerencsesütit, és az egyik épp ezzel bukott meg Hong Kongban, amikor néhány évitizede megpróbált belépni vele az ottani piacra. A Wonton Food napjaink legnagyobb szerencsesüti-gyártó vállalata, és már az 1980-as évek végén reklámozni kezdték termékeiket az akkor még brit fennhatóság alatt álló Hong Kongban. Ám hamar visszavonulót kellett fújniuk, mert a reklámozásra fordított pénzt mintha feneketlen zsákba öntötték volna - az ott élők egyszerűen nem voltak vevők a termékre.
Szárított hal helyett édes roppanós süti
Visszakanyarodva a sütik eredetéhez, érdemes röviden kitérni arra, hogy növekvő népszerűségükhöz az is hozzájárult, hogy az amerikaiak egyszerűen nem kedvelték meg az autentikus japán konyhát, különösen nem a szárított halakat rágcsálnivalóként. A 20. század elején a fogyasztók sokkal inkább vevők voltak a korábbról már ismert kínai kulinaritásra. Így aztán a bevándorló japánok maguk is elkezdtek étteremket nyitni - kínai éttermeket, melyeknél a ceh mellé adták a vendégeknek távozáskor a már az ízlésükhöz igazított, vaníliás-vajas szerencsét hozó sütiket (valamelyik amerikai gyár termékét, vagy kézzel készített sütiket), általában valamilyen jó kívánsággal a belsejükben. Természetesen később a kínai nyitású kínai éttermekben követték ezt a mintát.
Idővel tehát előállt, majd állandósult az a furcsa helyzet, hogy a szerencsesütiket a kínai gasztrokultúra afféle örökségeként azonosította mindenki, noha annak eredete japán volt, üzleti sikertörténete pedig egyértelműen amerikai - foglalja össze a History összeállítása.
100 év alatt óriási üzlet lett
Nagyjából 100 éves története alatt a kínai, pontosabban a kínaiként megismert japán, és még inkább amerikai szerencsesütik óriási üzletté nőtték ki magukat. Előállításuk napjainkban a piaci igények kiszolgálása miatt főként gépesítésve történik, de nem tűnt el teljesen a kézi gyártás sem. A már említett, New York-i központú Wonton Food számít a legnagyobb szerencsesüti-gyártónak: naponta 4 millió süti gördül le a gyártósoraikról, évente nagyjából 3 milliárd darabot gyártanak az édességből. Természetesen más gyártók is termelnek a piacra, sőt, egyes cégek arra szakosodtak, hogy külön igény szerinti szerencsesütiket készítsenek vállalati eseményekre, vagy fontos magáneseményekre, például házasságkötések vagy születésnapok alkalmából.
Persze azon sem kell meglepődni, hogy egyes sütigyártók termékük eredetét ősi kínai időkre, mégpedig a Ming-dinasztia idejére vezetik vissza - függetlenül attól, hogy mai ismert formájukban tényleg inkább amerikai terméknek tekinthetők.
S hogy mi az igazság abból, hogy a sütikben rejlő üzenetek, aforizmák, szentenciák, jóslatok ősi kínai próféciákból, vagy a történelmi időkből származó bölcseleti összeállításokból származnak? Összeállításunk végén el kell keserítenünk azokat, akik esetleg a bennük rejlő üzenetek miatt kedvelték meg a süteményeket. A belsejükben kicsiny papírdarabkákon olvasható üzenetek egyszerű, ártalmatlan, különleges múlttal nem bíró életvezetési tanácsokat, jó kívánságokat, vagy éppen számon nem kérhető, tét- és jelentőség nélküli előrejelzéseket tartalmaznak, melyeket a gyártóknál napjainkban írnak meg, olykor persze ismétlődően.
S ez persze nincs másként a hazai kínai éttermekben fogyasztható, illetve kínai élelmiszereket árusító üzletekben akár dobozban is megvásárolható szerencsesütik esetében sem.
Sőt, a friss beszámló szerint az egyik amerikai gyártó már a ChatGPT mesterséges intelligenciát is bevetette arra, hogy az általa kiszolgált több tízezer étterem számára, az oda kerülő szerencsesütikbe, a fejlett technológiai megoldás írja az üzeneteket.
Cikkünk kiemelt képén egy budapesti kínai étterem cégére / forrás: Shutterstock/Copyright (c) 2019 majorstockphoto/Shutterstock