A Guinness világrekordok az esetek többségében a kitartás, a teljesítmény és az erő elképesztő, korábban nem tapasztalt eredményei. Azonban egészen furcsa dolgok játszódnak le a rekordok körül: egyre bizarabb, egyre nevetségesebb világrekord-kategóriák születnek azonnal, ahogy azokban jegyezni is lehet egy-egy szokatlan, vagy éppen visszataszító, esetleg gusztustalan teljesítményt. Maga az összeállítás is óhatatlanul nem túlságosan szívet melengető - azaz, kizárólag felnőtt és erős gyomrú olvasóinknak ajánljuk, sajátos nyári szórakozásként. (Megjegyzés: az összeállításban szereplő rekordok némelyike extrém helyzetben mutat be nem megszokott, hanem egyenesen veszélyes helyzetben embereket, akik saját elhatározásukból vállaltak tetteikkel kockázatot. Az Origo ezeket a teljesítményeket cikkében bemutatja, de ezzel nem buzdít senkit arra, hogy bármelyiket ezek közül utánozni próbálja. Sőt.)

Az első Guinness Rekordok Könyvét 1955-ben adták ki, és azóta minden évben megjelenik, furcsábbnál furcsább, néha hajmeresztő világrekordokkal. Állítólag a könyv maga is tart egy rekordot, mégpedig a valaha legtöbbet eladott, szerzői jog által védett sorozat rekordját.

A rekordok könyvének ötlete Sir Hugh Beaver-hez, a Guinness Sörfőzde egykori igazgatójához köthető. 1951-ben egy alkalommal kedvenc sportjának, a vadászatnak hódolt társaival. Azon kezdtek vitatkozni, hogy a nyírfajd vagy az aranylile a leggyorsabban repülő madár - azaz melyikük a rekorder. 1955 augusztusában az ötletből valóság lett, és kiadták az első Guinness Rekordok Könyvét, amely karácsonyra a bestsellerlisták élére került.

Ahogy arról az Origo is írt, 2023. nyarán egy a magyarokhoz is köthető világrekord született: A 21 éves Max Park 3,13 másodperc alatt rakta ki a klasszikus Rubik-kockát az amerikai Kalifornia államban rendezett versenyen, ezzel bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe

A Guinness világrekordok múzeumaForrás: Shutterstock/Copyright (c) 2019 JHVEPhoto/Shutterstock. No use without permission./Jhvephoto

Azonban vannak ennél különlegesebb, nevetségeseb világrekordok is, mutatunk néhányat ezek közül!

A legtöbb embert megmozgató bikinis fotózás világrekordja

A legnagyobb bikinis fotózás világrekordját 2011 augusztusában állították fel, amikor több mint háromezer, 4 és 69 év közötti nő vett részt az egyik legjobban várt fotózáson a kínai Liaoning tartomány Huludao strandján. 

A legidősebb férfi sztriptíztáncos világrekordja

Az amerikai Bernie Barker gondolt egy merészet, és úgy döntött, hogy a prosztatarákból történt felépülését 2000-ben azzal ünnepli meg, hogy sztriptíztáncosak áll. Az ekkor már 60 éves férfi kezdetben csak azért vállalta ezt a munkát, hogy újra formába lendülhessen fizikailag. Ugyanakkor ezzel Barker lett a legidősebb vetkőzve táncoló férfi, és így egy furcsa világrekord megdöntője lett. Talán maga is megdöbbent, de ebből az átmenetinek szánt testmozgásból sikeres pályafutás kerekedett, hiszen mintegy 40 versenyt is megnyert. Bevállalós karrierjével pedig sokakat inspirált is. 

A leghangosabb női böfögés világrekordja

A böfögés teljesen természetes és az esetek legnagyobb részében teljesen ártalmatlan folyamat, ami az emberi szervezetben megy végbe. Ez nem más, mint a gyomorban felgyülemlett levegő kiengedése, melytől a szervezetünk igyekszik minél hamarabb megszabadulni. Arra azonban vélhetően senki sem gondolt volna, hogy a leghangosabb böfögést egy vékony, fiatal nő produkálja: Elisa Cagnoni 2009. június 16-án állította fel ezt a nevetséges világrekordot. A szervezetében felgyülemlett levegő olyan hangosan távozott onnan, mintha egy légkalapácsot hallanánk kevesebb mint egy méterről. 

Az egyetlen perc alatt legtöbb egércsapdát a nyelvére helyező világrekordja

Az ausztrál Zoe L'Amore 2012. szeptember 28-án Londonban állította fel a legtöbb, nyelvre helyezett egércsapda világrekordját. Egészen pontosan 24 darab egércsapda volt a világrekorder nyelvén egy teljes percen keresztül. Ez a rettenthetetlen, számos extrém cirkuszi produkciót bemutató művész tartotta a nyelvével a legtöbb ventilátorlapát megállításának rekordját is, 32-öt - cikkünk kiemelt képén épp e tevékenysége során látható. Később e rekordját Ashrita Furman, a Guinness World Records legtermékenyebb rekordere megdöntötte, 35-re feltornázva az eredményt.

Ez pedig egy, az X nevű, eddig Twitterként ismert platformon szereplő videó ventilátor nyelvvel való megállaításáról:

Cikkünk a következő oldalon folytatódik, lapozzon!