Óriási a baj a magyarok egyik kedvenc tengerparti üdülőhelyén a terroristák miatt

Jelentősen megcsappantak az Eilat (vagy Elat, Éljat) kikötőjét üzemeltető vállalat bevételei. Ennek az a következménye, hogy rengeteg dokkmunkás állása megszűnik. A Reuters emlékeztet rá, hogy bár Eilat kikötőjének gazdasági jelentősége jóval kisebb, mint a Földközi-tengerre nyíló Asdód és Haifa kikötőinek, melyek Izrael kereskedelmi forgalmának felét bonyolítják, fontos kirakodási pontja az inmportautóknak, illetve innen szállítják ki Holt-tengerből kinyert hamuzsírt.
Mint az alábbi térképrészleten látni, Eilat városa lényegében egy szűk beékelődés a Vörös-tengerre vezető Akabai-öböl partján, Egyiptom és Jordánia területe között.
Ez Izrael egyetlen közvetlen kijárata a Vörös-tengerre, hiszen a többi kikötőből indulva a Szuezi-csatornát kell igénybe venniük a hajóknak.
Ám a Vörös-tengeren a húszik terrorosták kereskedelmi hajókat célzó akciói miatt, melyek a terrorszervezet Hamász Izrael elleni támadását követően kezdődtek, súlyos krízis alakult ki. Mostanában alig van hajó, amely vállalja, hogy megközelíti Eilatot a Vörös-tengeren át.
A kikötővállalat vezérigazgatója azt mondta, a dokkmunkások elküldéséhez a legvégső opcióként nyúltak több hónap pangás után.
A megtartott maradék néhány tucat dolgozót "takaréklángon" tartják, de komoly munka egyelőre rájuk sem vár.
A cégvezető kormányzati pénzügyi segítséget sürgetett a helyzet rendezésében. Egyúttal üdvözölte, hogy amerikai irányítással és több nemzet részvételével hadihajókkal kívánják biztosítani a kereskedelmi hajók biztonságát a húszik és a szomáliai kalózok támadásai ellen, de ebből még nem következik az, hogy a hajók be is hajóznak majd Eilatba.
Eilat városát lényegében tervezetten építették meg Izrael állam megalapítása után, hogy üdülővárosi és tengeri kereskedelmi csomópontként funkcionáljon. Számos magyar él a környéken, és a koronavírus-járvány előtt népszerű utazási célpontnak számított a magyar turisták körében is, köszönhetően annak is, hogy több fapados légitársaság kedvező áron vitte oda az utasokat.