Fémdetektorral olyan leletre bukkantak, ami egész Európa történelmét átírhatja

Vágólapra másolva!
Egy amatőr kincskereső fémdetektorával egy olyan rendkívüli aranygyűrűre bukkant Dániában, ami a szakértők szerint akár egész Európa történelmét átírhatja.
Vágólapra másolva!

A 39 éves dán Lars Nielson a német határ közelében kutatgatta a talajt egy kis falucska mellett, és

 fémdetektorával egy olyan leletre bukkant, amely a párját ritkítja a szakemberek szerint is.

Egy gyönyörű aranygyűrűről van szó, amelynek a korát 1400 évben határozták meg, vagyis a 7. századból származhat. Dánia akkor a prehisztorikus időszakát élte, csak jóval utána, a 9. században köszöntött be a viking-korszak.

A gyűrű szépen megmunkált, és egy vörös féldrágakövet is magában foglal. Kutatók szerint olyannyira rendkívüli darab, hogy teljesen új megvilágításba helyezi a korabeli Dánia, sőt egész Európa történelmét.

Néhány szakember úgy gondolja, hogy az ékszer még régebben, az 5. vagy a 6. században készülhetett. A Promotions.hu cikke szerint az ékszer megtalálási helyén, Emmerlevben az uralkodó társadalmi elit élhetett, márpedig korábban nem volt ismeretük arról a régészeknek és történészeknek, hogy a skandináv ország délnyugati vidéke egyfajta központ lett volna.

A titokzatos gyűrű tulajdonosa - a kialakítása alapján - a Merovingokkal hozható kapcsolatba, ez a dinasztia uralta a frankokat az 5–7. század között.

A lelet arra is utal, hogy Emmerlev vidéke a vaskori Európa legnagyobb központjai közé tartozott. A lelet női gyűrű, és alighanem egy királyi sarj lányáé lehetett, aki ide házasodott be. 

Fémdetektor
Egy dán férfi hihetetlenül értékes kincsre bukkant fémdetektorával kutatva 
Fotó: Shutterstock 

Az Origo beszámolt arról is, hogy a közelmúltban szintén fémdetektorral fedeztek fel egy rendkívül értékes arany ékszer- és ezüstérme kincset Hoogwoud közelében, Észak-Hollandia egyik kisvárosában.

A 2021-ben előkerült lelet négy félhold alakú, díszített arany fülbevaló-függőből, két egymáshoz illeszkedő aranylevéldarabból, valamint harminckilenc darab, középkori ezüst apró érméből áll.

Az érmék valamikor a Krisztus után 1200 és Krisztus után 1250 közötti időszakban készültek, ami a szakemberek szerint arra utal, hogy a földbe a Krisztus után, a 13. század közepe táján kerültek.

A harminckilenc érme az utrechti egyházmegyéből, különböző megyékből (Hollandia, Guelders és Cleves), valamint a Német Birodalomból származik.

A legfiatalabb érméket 1247-ben vagy 1248-ban verték, és II. Vilmos holland királyt ábrázolják.

Az arany ékszerek jóval régebbiek, és a Krisztus utáni 11. századból származnak. Valószínűleg családi ereklyék lehettek és generációkon keresztül öröklődtek, amíg aztán egy konfliktusos időszakban el nem rejtették őket.

Az alábbi videó bemutatja a Dániában talált különleges aranygyűrűt:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!