Óriási bajban van, aki ilyen kocsit vezet, hibás benne a fék - 1,5 millió autót hívnak vissza

Vágólapra másolva!
1,5 millió autó visszahívását jelentette be a BMW fékhiba miatt. Mutatjuk, mely modellekről van szó.
Vágólapra másolva!

Bár az autógyártó szerint veszélyt önmagában nem jelent, és ehhez kapcsolódó balesetről sem tudnak, nem vet jó fényt a márka renoméjára, hogy a fékrendszer hibája miatt kell visszahívniuk 1,5 millió autót. Csak összehasonlításképp: ez akkora szám, hogy a vállalat egy teljes évi gyártásnak 60 százalékát teszi ki, és nem lehet szoftverfrissítéssel orvosolni, be kell menni a javításhoz a márkaszervizbe.

Bár a bajorok voltak annyira elegánsak, hogy nem hozták nyilvánosságra a beszállító nevét, sajtóhírek szerint egyértelműen a Continental MK C2 fékrendszeréről van szó. Állítólag ez a hiba vezetett oda, hogy az autógyártó még márciusban kizárta a neves beszállítót minden új projektből.

Az IBS (integrált fékrendszer) előrelépést jelentett az alkatrészek számának tekintetében, ám az egyik komponens hibája miatt nem csak a fékerő-rásegítés hiányozhat váratlanul, kieshet az ABS és az ESP is, ami meglepheti az autóst.

Tehát attól nem kell tartani, hogy az autókkal nem lehet megállni, de váratlanul érheti a sofőrt, hogy hirtelen nagyobb erő kell a fékezéshez, vagy hogy nem segíti az ABS, illetve a menetstabilizáló a munkáját.

A visszahívásban számos 2022-2024 között gyártott típus, így a BMW 2 Active Tourer, az X1, X2 és XM modellek, egyes X5 és X6 változatok, valamint az 5-ös és 7-es sorozat, illetve a BMW Alpina XB7 érintettek. A hibás alkatrészből jutott azonban a csoporthoz tartozó Mini Cooper SE és Mini Countryman, valamint egyes Rolls-Royce modellekbe is – írja az Auto Motor und Sport nyomán a Villanyautósok.hu.

autó, Google, térkép
Fotó: Origo 

A BMW ráadásul a múlt héten jelentette be, hogy több mint 140 ezer elektromos hajtású Mini Coopert hív vissza világszerte, az akkumulátorok tűzveszélyességére hivatkozva, noha balesetről vagy sérülésről nem érkezett eddig jelentés.

A német autógyártó közleménye szerint

az elektromos Mini Cooper SE modellek visszahívására azt követően került sor, hogy az akkumulátorok házát tesztelték, és szivárgást mutattak ki. 

A BMW szerint a magasfeszültségű akkumulátor akár vezetés közben is lekapcsolhat, de nem zárható ki a tűzveszély a parkoló autók esetében sem.

A BMW a járművek szoftverének frissítésével oldaná meg a problémát, és arra kéri a levelet vagy hibaüzenetet kapó vásárlóit, hogy az autót vigyék márkaszervizbe, ahol díjmentesen orvosolják a problémát. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!