Nagyon rossz hírek jöttek a legismertebb tárolóedényekről

Vágólapra másolva!
Új fejezet kezdődik a Tupperware Brands Corp. történetében, miután a cég az elmúlt időszak gazdasági nehézségei miatt úgy döntött, hogy csődvédelmet kér. Egykor ikonikusnak számító élelmiszertároló edényei iránt ugyanis a kereslet jelentősen csökkent, miközben a pénzügyi veszteségek növekedtek.
Vágólapra másolva!

A műanyag élelmiszertároló-edényeiről ismert egyesült államokbeli 

Tupperware Brands és néhány leányvállalata csődöt jelentett, és az eladások csökkenése mellett jelenleg a túlélésért küzd.

A cég közölte, hogy bírósági engedélyt fog kérni az üzletág értékesítési folyamatának megkezdésére, de közben a csődeljárás alatt is folytatnák a működést, és a vevők kiszolgálását.

A vállalat 78 éves története alatt az élelmiszertárolás szinonimájává vált, és a társaság hosszú időn keresztül uralta a piacot.

Annak ellenére, hogy az elmúlt években megpróbálták felfrissíteni termékportfóliójukat, és átpozicionálni magukat a fiatalabb közönség felé, ez nem igazán volt sikeres.

A Reuters szerint a Covid-járvány alatt megugrott ugyan a forgalmuk, mivel ebben az időszakban egyre többen főztek otthon, ám utána ismét lejtmenetbe kapcsolt az értékesítésük. A növekvő nyersanyagárak, a magasabb bérek és a szállítási költségek pedig egyaránt csökkentették a haszonkulcsot.

Az egyre nehezebb helyzetbe kerülő vállalat 2023-ban megállapodást kötött hitelezőivel adósságkötelezettségei átstrukturálásáról, és megbízta a Moelis & Co befektetési bankot, hogy segítsen feltárni az átszervezés stratégiai alternatíváit.

Tupperware
Fotó: Getty Images via AFP

Tavaly a cég már figyelmeztetett arra, hogy bedőlhet, hacsak nem tud gyorsan új forrásokat szerezni. Részvényei a csődről szóló híresztelések miatt több mint 50 százalékot estek ezen a héten - írja a BBC.

Az elmúlt néhány évben a vállalat pénzügyi helyzetét súlyosan befolyásolta a kihívásokkal teli makrogazdasági környezet 

- mondta Laurie Ann Goldman, a Tupperware vezérigazgatója a befektetők számára kiadott közleményében.

A Tupperware története 1946-ban kezdődött az Egyesült Államokban, amikor a céget alapító Earl Tupper kifejlesztett egy egyedülálló alapanyagot, amiből megalkotta az első „Csodatál” elnevezésű edényt. A Tupperware jelentős újítás volt, mivel ezek a tárolóedények lehetővé tették az élelmiszerek hosszabb ideig tartó frissen tartását, ami felbecsülhetetlen jelentőségű volt akkor, amikor a hűtőszekrények még sok család számára túl drágák voltak. 

Az orlandói központú cég a világ több mint 130 országában van jelen, és fogalommá vált a háziasszonyok körében.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!