Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huSzámos ország kiskereskedelmében emelkedő tendenciát mutat a bolti lopás eseteinek száma, ami arra készteti mind az önállóan működő, mind a valamely hálózat részeként üzemelő üzleteket, hogy újabb és újabb módon védekezzenek a tolvajok ellen. A bolti lopást egy időben – némi eufemisztikus humorral – egyes országokban "öt ujjas kedvezményként" is nevezték, utalva arra, hogy a kézzel elemelt árucikkért nem fizet az, aki ellopja, bár az igazság az, hogy a boltoknak kárt okozó cselekedetekben önmagában semmi vicces nincs. A bolti lopás története ettől függetlenül tele van érdekességekkel, ezekből gyűjtöttünk össze néhányát.

Fotó: Shutterstock
Közel félezer éve dokumentálták az első bolti lopásokat
Az első dokumentált bolti lopásokat Londonban követték el a 16. század közepétől kezdve. A tolvajok férfiak voltak, akiket liftereknek hívtak, magyarul talán leginkább "elemelőnek" lehetne megfeleltetni - az angolszász nyelvterületen ismert shoplifting, azaz "bolti lopás" kifejezés második tagja ebből ered. 1591-ben Robert Greene drámaíró külön röpiratban hívta fel a figyelmet a bolti lopás növekvő problémájára, melynek apropója három férfi összejátszása volt, akik ruhákat és textíliákat loptak rendszeresen londoni kereskedőktől, bosszantó hatékonysággal.
Maga a shoplift (vagy shop-lift) kifejezés először egy, kifejezetten a fiatal nőknek készült, The Ladies Dictionary című könyvben bukkant fel 1694-ben. A leginkább talán a mai életmód magazinokhoz hasonlító könyvben a fogyókúrás és hajápolási tippek mellett szinte szótári alapossággal szerepelt a bolti lopás meghatározása. A nők közül kikerülő bolti tolvajokat abban az időben gyakran "amazon" ragadványnévvel illették.
A bolti lopások "fénykora" az 1700-as évekre esett Európában, és különösen Angliában. A városokban ekkor már egyre több üzletet nyitottak a kereskedők, akik a boltjuk elé helyezett standokon kínálták árucikkeiket. Ez megkönnyítette a bolti tolvajok dolgát.
Halálbüntetésre ítélték a bolti lopások elkövetőit
A bolti lopás eleinte főbenjáró bűnnek számított, részben azért, mert a korabeli társadalomban a bűnözés más formáival kapcsolódott össze az elkövetőkön keresztül, akik gyakran prostituáltak, futtatóik, illetve a társadalom peremén élő, válogatott aljasságokra kapható figurák voltak.
Persze az állam nem nézhette tétlenül ezt a bűnözési formát. Angliában 1699-ben külön törvényt fogadtak el bolti lopások miatt, innen ered kiemelt bűncselekményként való kezelése.
A kereskedőktől lopó tolvajokra gyakran halál várt büntetésként, már egészen kis értékű árucikk eltulajdonítása után is.
A drákói, bolti lopás miatti törvény reformját 1816-ban indították el, de 1822-ig elhúzódott annak felülvizsgálata. Abban az évben végeztek ki utoljára bolti tolvajt tettéért Angliában, egy William Reading nevű férfit, akit felakasztottak. 1832-től Angliában már nem kellett halálbüntetésre számítania annak a bolti tolvajnak, akit lefüleltek.

Fotó: History Press / History Press
A férfiak vagy a nők lopnak inkább a boltokban?
Történeti távlatokban nézve a bolti lopás elsősorban a nők által elkövetett tett volt. Érdekesség, hogy a kleptománia, kleptomániás pszichiátriai jellegű kifejezéseket, amiket először 1816-ban használtak, a 19. század végére még
az orvosok egy része is előszeretettel használta női bolti tolvajokra.
Sőt, mivel ebben az időben a bolti lopás jelen volt a gazdag, illetve a felső-középosztályhoz tartozó nők körében, az elkövetők gyakran maguk próbáltak tettük miatt a kifejezések mögé bújni. Ezen korának ismert aktivistája, Emma Goldman annyira felháborodott, hogy 1896-ban heves kirohanást intézett a viktoriánus kor tehetősebb női ellen, azt állítva, hogy ezek
a nők a kleptománia diagnózisával
kibújnak a felelősség alól, míg a szegényebb bolti lopást elkövető nőket keményen megbüntetik.
A bolti lopás történetében az 1980-as évek hoztak fordulópontot a nemeket illetően. Ekkortól már nem elsősorban a nők voltak az elkövetők, a férfiak aránya megnőtt a tolvajok között, és a bűnelkövetők sorában minden rassz és minden társadalmi csoportba tartozó felbukkant.

Fotó: Unsplash / Rayner Simpson
Mekkora kárt okoz a bolti lopás napjainkban?
A bolti lopás jelenségével foglalkozó modern kutatások szerint a bolti tolvajok a leginkább délután 3 és 4 óra között a legaktívabbak, azaz ekkor lopnak a legtöbbet. Az okra egyelőre nincs pontos magyarázat. Napjainkra megjelent a bolti lopásokkal kapcsolatban az igény a tudományos jellegű beszédmódra is. Csak egy példa erre: a bolti lopásokat elkövetőket két nagy csoportra osztják. Az egyikbe a saját célja lopók tartoznak (emögött is többféle motiváció állhat), a másikba azok, akik az eltulajdonított árut illegálisan, haszonnal szeretnék továbbértékesíteni.
Mindenesetre a bolti lopás komoly probléma napjainkban a kiskereskedelemben. Két nagy fogyasztói piac adatai mutatják, mekkora:
- az Egyesült Államokban a 2022-es adatok szerint a kereskedők évente 40 milliárd dollár kárt szenvednek el az ellopott áruk miatt;
- az idén szeptemberben kiadott adatok szerint 2024-ben Angliában és Wales-ben a nyár végéig 30 százalékkal emelkedett a bolti lopások száma: ez húsz éves rekordot, több mint 430 ezer incidenst jelent, a kereskedők kára 1,8 milliárd font körül jár.
A bolti lopások száma több országban annak ellenére emelkedik aggasztóan, hogy szigorú büntetés járhat érte: sok esetben az ellopott árucikk értékének többszörösét kell megfizetni büntetésként (visszaesésnél a büntetés összege nő), de akár letöltendő börtönbüntetés is elképzelhető hétköznapi, kereskedelemben kapható tárgyak ellopásáért.
Összeállításunkkal nem foglalunk állást mellette, és nem is támogatjuk a bolti lopás kategóriájába sorolható cselekményeket, ahogy más, a tulajdon ellen irányuló tettet sem - és persze semmilyen bűncselekményt. Cikkünkkel ezeknek a bűntetteknek - a szót nem pontos jogi értelemben használjuk - a történetéből pusztán feleleveníteni kívántunk néhány érdekes mozzanatot.
Nézze meg a Fox Business videós riportját a legnagyobb kereskedelmi üzletlánc, a Walmart küzdelméről a bolti lopás ellen:
Azt, hogy mennyire központi kérdés volt 100-150 éve a bolti lopás eseteinél, hogy férfi vagy nő az elkövető, egy 1910-ben történt eset mutatja. Egy férfit és feleségét megvádolták egy pár csizma bolti ellopásával. A tettet úgy követték el, hogy a férfi levette a csizmát a bolt polcáról, és átadta feleségének, akit rajtakaptak, amikor megpróbálta elhagyni az üzletet a lopott csizmával. Akkoriban ugyanakkor az volt az alapállás a jogban, hogy a feleség a férje irányítása alatt áll, így nem tekinthető tőle független elkövetőnek. A bíróság így felmentette a nőt, és jogszabályok alapján ha akart volna, akkor sem tehetett volna tanúvallomást közeli hozzátartozójára, azaz férjére. (Ez az elv ugyanakkor csak a kisebb súlyú cselekményekre vonatkozott.)