Karácsonyi készülődés: 24 érdekes tény, amit nem tudott a karácsony ünnepléséről

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A karácsony a szeretet ünnepe, ettől függetlenül a meghitt pillanatoknak komoly gazdasági, pénzügyi vonzatai vannak. Érdekes, olykor meghökkentő adatokat közölve mutatjuk be a karácsonyi készülődés talán kevesebb figyelmet kapó oldalát.
Vágólapra másolva!

Izgalmas, egyben terjedelmes infografikát készített az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány a karácsonyi készülődés hazai és európai vonatkozású érdekességeiről, más kutatások adatait is beemelve összesítésükbe arról, hogy készültünk-készülünk az év végi ünnepre. Ezekből már az Origón is bemutattunk néhányat, ám a hivatkozott összeállításra támaszkodva, most megmutatunk továbbiakat is abból, valamint más források alapján is. Tartson velünk, és ismerjen meg összesen 24 érdekes tényt a karácsonyi készülődés folyamatairól!

karácsonyi készülődés
Karácsonyi készülődés: érdekes számokat mutatunk a karácsony világából (illusztráció)
Fotó: Shutterstock

Karácsonyi készülődés: honnan érkeznek a fenyőfák az európai és magyar családokhoz?

  1. Évente nagyjából 100 millió fenyőfát adnak el Európában és Észak-Amerikában, a fenyőfák fajtái között egyértelműen lehet nyertest hirdetni a népszerűségi versenyben.
  2. Ennek győztese pedig a nordmann fenyő, mely az európai fenyő/karácsonyfa-piac közel 60 százalékát teszi ki. Hasonló a népszerűsége a magyar családok között is: a listát már évek óta a nordmann vezeti.
  3. De honnan érkeznek az európai piacra a nordmann fenyők? A nordmann fenyő magjai Georgiából származnak. Az európai karácsonyfamagok csaknem 90 százaléka Georgia Racha tartományából érkezik a kontinensre, 2013-ban Georgia több mint 60 tonna fenyőmagot exportált, összesen közel 2 millió dollár értékben. A kaukázusi ország évente azóta is 25–70 tonna nordmann vetőmagot exportál, ennek közel 90 százaléka Dániába kerül.
  4. Így a nordmann fenyők egyik "európai hazája" Dánia, mely minden évben nagyjából 10 millió fát exportál, kb. 800 millió dán koronás (kb. 43 milliárd forint) bevétellel. A nordmann fenyők az ünnepre készülve több tízmilliós tételszámban forognak a kontinensen, évente mintegy 45 millió nordmann fenyőt adnak el Nyugat-Európában, ebből évente mintegy 22 milliót Németországban.
  5. A magyar karácsonyi piac igénye mintegy 2-2,2 millió fenyőfa évente, a legnagyobb termelési területek Zala, Vas, Somogy vármegyékben találhatók.
  6. Ez az igény az arányokat tekintve egyezik az európai preferenciákkal: az élőfát állító magyar vásárlók többsége, 62 százalékuk, idén is nordmann fenyőt díszít.
  7. Idén a lucfenyő ára méterenként 5.000-5.500 forint körül alakult, az ezüstfenyő méterét 6.000-8.000 forintért kínálták az árusok, míg a legnépszerűbb nordmann méteréért 8.000-10.000 forint körül kellett fizetni.
  8. A magyarok 22 százaléka 10.000-15.000 forintnyi összeget szánt idén a fenyőfára, 19 százalékuk pedig 15.000-20.000 forint között arra, míg 28 százalékuk 7.000-10.000 forint között áldozott rá.
  9. Érdekesség: egyetlen hektárnyi karácsonyfa minden egyes nap 45 felnőtt számára elegendő oxigént termel.
  10. Azoknak, akik az ünnepek után szeretnék a fát visszaültetni a szabadba, földlabdás fenyőt érdemes választaniuk. Ünnepeket követően egyből érdemes kiültetni a szabadba, de még ekkor is csak 45-50 százalék az esélye annak, hogy a fenyőfa nem pusztul el. Egy 2021-es felmérés szerint a válaszadók közel 10 százaléka választja a visszaültethető fát.
karácsonyi készülődés
Karácsonyi készülődés: 100 millió fenyőfát adnak el évente Európában
Fotó: Shutterstock

Mennyi halat eszünk karácsonykor?

  1. A felmérések továbbra is alátámasztják a vélekedést, miszerint a karácsony a halfogyasztás időszaka a magyar családoknál: az idei adatok szerint a családok 80 százaléka fogyaszt halat karácsony előestéjén.
  2. Az éves hazai halfogyasztás 35-40 százaléka karácsonyra koncentrálódik. 2021-ben egy magyar átlagosan 6,52 kg halat fogyasztott (globálisan az egy főre jutó halfogyasztás 19 kg volt 2021-ben).
  3. A legnépszerűbb halfajták árai nem emelkedtek számottevő mértékben az idei karácsonyi szezonra: az élő ponty kilogrammjáért 1800-2.200 forintot, a szeletelt ponty kilójáért 3.500-4.000 forintot, míg a filézett szürke harcsáért 8.000-9.000 forintot kellett fizetni.
  4. A karácsony elmaradhatatlan édessége a bejgli, mely két tradicionális ízesítésében – diós, mákos – továbbra is a magyar családok legnépszerűbb édessége a szaloncukor mellett. 2023-ban közel 8 ezer hektáron termesztettek az országban diót, míg az éves termelés átlagosan 7 ezer tonna.
  5. A 2019-es adatok szerint decemberben fejenként 1,6 kilogramm diót fogyasztottunk. 
  6. S bár az ünnepi asztalok örök kérdését arról, hogy a diós vagy a mákos bejgli a jobb, nem dönti el az adat közlése, de ehhez érdemes hozzávenni, hogy ugyanabban az évben decemberben az egy főre jutó mákfogyasztásunk 0,6 kilogramm volt.
karácsonyi készülődés
Karácsonyi készülődés: a felmérések szerint a legtöbb magyar családnál lesz hal az ünnepi asztalon
Fotó: Shutterstock

Mire költünk a karácsonyi készülődésben?

  1. Egy felmérés szerint idén az ünnepi kiadásokra átlagosan 102 ezer forintot terveznek költeni az idén a magyarok.
  2. Noha az arányokban néhány százalékos mértékű eltolódást mértek, de azok nem változtak érdemben a tavalyi évhez képest: a magyarok 59 százaléka idén is aktuális havi jövedelméből oldja meg a karácsonyi készülődés során a kiadásai finanszírozást, és csak 12 százalékuk költ azokra hitelből.
  3. Az online vásárlás népszerűsége jelentős, a felmérésben részt vevő válaszadók 57 százaléka vásárol karácsonyra webshopokból.
  4. Az idei adatok szerint a kozmetikumok ha kicsit is, de népszerűbb ajándékozási termékkört képviselnek, mint a játékok: előbbit az ajándékozók 37 százaléka választja a fa alá meglepetésnek, utóbbit 35 százalékuk.
A karácsonyi készülődés elmaradhatatlan része az ajándékvásárlás (illusztráció)
Fotó: Shutterstock

S amikre nem gondolnánk a karácsonyi készülődés idején

  1. Valószínűleg bármi is várja majd a fa alatt szenteste vagy karácsony napján ajándékként, amit szerettétől kap, mindenki örül. Ennek ellenére egy 2016-os felmérés eredményei szerint az európai emberek 15 százaléka kapott már olyasmit karácsonyra ajándékként, amit kifejezetten nem kedvelt.
  2. A közgazdászok néhány évtizede időnként fellángoló, majd lecsendesülő vitákat folytatnak arról, hogyan lehetne meghatározni a karácsonyra adott ajándékok értékét, közgazdasági hasznosságát, figyelembe véve azok árát (ami lehet, hogy épp a karácsonyi szezon miatt magasabb volt, mint egyébként), és azt, hogy az ajándékozás elméletileg nagyon erős érzelmi töltést hordoz magában. A kérdés nem kapott megnyugtató lezárást, vannak olyan közgazdászok, akik szerint hasznossági szempontból egyértelműen a pénzajándék a legjobb választás karácsonyra, míg mások az érzelmi elköteleződést hangsúlyozva igyekeznek bizonyítani, hogy a tárgyi ajándékok piaci áruknál értékesebbek lehetnek.
  3. Az amúgy sem egyszerű kérdéskört alaposan felforgatta egy Joel Waldfogel nevű közgazdász 1993-as tanulmánya, melyben bizonyos kínálati és keresleti tényezőkből, figyelembe véve az árfelhajtó hatást, igyekezett új megvilágításba helyezni annak a kérdését, ténylegesen mennyit is ér az ajándék annak aki kapja, és annak, aki adja. Az egyik, nagy port kavaró következtetése az volt, hogy a megajándékozott akár 10 százalékkal is alacsonyabbra értékelheti ajándéka értékét, mint amennyibe került valójában, és akár a megajándékozottak harmadánál is előfordulhat, hogy soha nem is veszi elő egyik vagy másik karácsonyi ajándékát. Ez azonban ne vegye el kedvét akkor sem, ha történetesen idén nagy értékű ajándékkal lepte meg szerettét: Waldfogel állításai nagyon izgalmasak (épp azért, mert a tudományosság igényével közelítik a kérdést), de legalább annyi komoly szakember fogalmaz meg azzal kapcsolatban ellenérveket, mint ahányan támogatókat.
  4. S befejezésül álljon itt egy érdekes, de valójában nem különösebben meghökkentő szám: az amerikai Nemzeti Gyertyaszövetség adatai szerint a gyertyák teljes éves értékesítésének 35 százaléka bonyolódik decemberben, az eladott mennyiség 65 százaléka pedig nem a szezonális árusítóhelyeken, hanem a hagyományos kiskereskedelemben kerül a vásárlókhoz, majd azok ünnepi otthonába.

A karácsonyi készülődés utolsó mozzanataihoz ajánljuk az alábbi összeállítást népszerű karácsonyi dalokból:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!