Megtiltották a dubaji csoki forgalmazását

Vágólapra másolva!
Egy német bíróság megtiltotta az egyik üzletláncnak a Törökországból származó dubaji csokoládé forgalmazását.
Vágólapra másolva!

A német nagyváros, Köln bírósága a napokban megtiltotta, hogy az Aldi tovább értékesítse a „kézzel készült Alyan Dubai csokoládét”, mivel a szóban forgó termék valójában Törökországban készült, így az szerintük megtévesztő lehet a fogyasztók számára. 

A német bíróság kimondta, hogy a népszerű édességet csak akkor lehet a dubaji csokoládé címkével illetni, ha az valóban az Emírségekből származik 

– írja a DW nyomán a Magyar Mezőgazdaság

Az áruházlánc a döntést jogtalannak vélte, és azzal érvelt, hogy a gyártás helye egyértelműen kiderül a termék hátuljáról. 

Az ügyet Andreas Wilmers német édességimportőr indítványozta, aki maga is dubaji csokoládét árul – azzal a különbséggel, hogy az valóban az Emírségekben készül. Az üzletember állítása szerint egyre többször szembesül azzal, hogy vásárlói panaszkodnak a dubaji csokoládé-felhozatalról, mivel a „hamisítványok” rossz ízűek – írja a The Local.

dubaji csoki
Egy német bíróság megtiltotta az Aldinak a dubaji csokoládé árusítását 
Fotó: Shutterstock

Wilmers egyébként decemberben már a Lidl és a svájci Lindt édességgyártó ellen is benyújtott hasonló panaszokat, azok az ügyek jelenleg még nem zárultak le.

A Lidl akkor úgy nyilatkozott, hogy a dubaji csokoládé megnevezés csupán egy pisztáciakrémmel és kadayiffal töltött csokoládétípusra utal, nem pedig olyan desszertre, amely egyenesen Dubajból származik.

Ezzel a Német Édességipari Szövetség (BDSI) is egyetértett, hangsúlyozva, hogy a dubaji csokoládé a világ bármely pontján előállítható, a termék származási helyével kapcsolatban nem szükséges kritériumokat hozni.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!