A Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetsége adta hírül, hogy eltűnt az értékes, mások számára semmit sem érő mérőműszer.
A szövetség közleménye szerint a Duna szlovák-magyar szakaszán egy több évig tartó felmérés kezdődött 2024-ben, amelynek egyik feladata a halak vándorlásának monitorozása Pozsony és Bős között. Ehhez a halakban elhelyezett ultrahang impulzusokat sugárzó jeladókat használnak a kutatók. A jeladókból érkező egyedileg azonosítható impulzusokat a Duna egyes pontjain elhelyezett víz alatti mikrofonok érzékelik és rögzítik azok adatait.
A hosszú időszakon keresztül gyűjtött adatok alapján feltárható egyes halfajok vándorlása és az évszakosan változó tartózkodási területe.
Sajnos előfordul, hogy a víz alatt elhelyezett értékes mérőműszerek elvesznek. Így történt a közelmúltban is.
A dunai felmérést végző Dél-Csehországi Egyetem kutatói január elején észlelték, hogy eltűnt a rajkai vízmérce alatt mintegy 15 méterrel, a víz alatt elhelyezett mérőműszerük.
A közel 1 millió forint értékű készülék 6 hónap mérési időszak adatait tárolja, amit még nem töltöttek le.
A Kisalföld cikke hozzáteszi, hogy a víz alatti mikrofon egy 60 cm hosszú és 6 cm átmérőjű fekete henger, amit horgonnyal rögzítenek a meder alján. A készüléket egy víz alá merülő bója emelte a meder fölé, de az a partról nem volt látható és elérhető, ezért valószínű, hogy csónakkal közlekedők találhatták meg.
Egyértelműen felismerhető, hogy a rögzítő köteleket elvágták.
A víz alatti speciális ultrahang impulzusokat érzékelő mikrofon más számára használhatatlan, de a cseh kutatók díjat fizetnek annak, aki azt esetleg megtalálja.