A Nézőpont Intézet gazdasági elemzője, Talabér Krisztián kiemelte, hogy 2024 utolsó negyedévében az éves alapon mért GDP-növekedés 0,4 százalék, míg negyedéves alapon 0,5 százalékos volt. Ez a gazdasági elemző szerint meghaladja a szakértői várakozásokat, hiszen az előrejelzések stagnálást jeleztek előre.
Talabér szerint a gazdasági teljesítmény javulása elsősorban a belső fogyasztás növekedésének köszönhető, amit a reálbérek 9 százalékos emelkedése is támogatott.
Az exportpiacokon tapasztalható alacsony kereslet és a beruházások visszaesése ugyanakkor továbbra is kihívást jelent a gazdaság számára.
Az ellenzéki oldal gúnyosan fogadta, amikor Orbán Viktor bejelentette, hogy a 2025-ös év a gazdasági növekedés éve lesz, ugyanakkor a friss GDP-adatok azt mutatják, hogy bejött a magyar kormányfő várakozása, és tényleg repülőrajtot vett a magyar gazdaság – mondta legújabb videóelemzésében Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője. Hozzátette: A gazdasági növekedés politikai hatásai sem elhanyagolhatók: míg az ellenzék az elmúlt időszakban a gazdasági nehézségekre építette kommunikációját, a kedvező gazdasági környezet ezt jelentősen megnehezítheti.
Az előzetes várakozásokat meghaladó mértékben nőtt a magyar gazdaság 2024 utolsó negyedévében:
míg például a Portfolio gazdasági szaklapban megjelent előzetes várakozás csupán 0,2 százalék volt, addig a valóságban a magyar GDP 0,5 százalékkal haladta meg az előző negyedévit. Ez azt jelenti, hogy vége a recessziónak, pozitív fordulat állt be a magyar gazdaságban.
Elemzők szerint a gazdasági növekedés folytatódhat, és az idei évben reális lehet a 3 százalék körüli vagy azt meghaladó növekedés.
Deák Dániel szerint a gazdasági növekedés a hétköznapok szintjén is érezhetővé válik, ugyanis év elejétől jelentős béremelés indult meg Magyarországon, amelynek mértéke 2027-re összesen 40 százalékos lehet. Mint mondta, az Európai Unióban az elmúlt 30 évben csupán egy alkalommal volt példa hasonló minimálbér-emelésre.
A minimálbér reálértéke 29 százalékkal nőhet, és cél, hogy elérje az átlagbér felét.
Emellett a tanárok is jelentős, 20 százalék feletti béremelést kaptak januártól.
A növekedést egy állami beruházási program is támogatja: 2025-ben összesen 300 új beruházás indul Magyarországon, amelyek összértéke 8100 milliárd forint, ebből 2025-ben 450 milliárd forint már meg is érkezik a gazdaságba.
A gazdasági adatok jelentős hatással lehetnek a politikai erőviszonyokra is – vélekedett a XXI. Század Intézet vezető elemzője. A szakértő elmondta, az ellenzék egyik fő kampánytémája az elmúlt időszak gazdasági nehézségeire épült, ám a mostani növekedési adatok csökkenthetik ennek hatékonyságát. Deák Dániel szerint
Magyar Péter politikai stratégiája részben arra épült, hogy a háborús helyzet miatti gazdasági nehézségeket kihasználja kommunikációjában.
Az elemző szerint a pozitív gazdasági fordulat komoly politikai előnyt jelenthet Orbán Viktornak, hiszen az ellenzék az ilyen bejelentéseit korábban szkeptikusan fogadta. Ha a növekedési trend fennmarad, az erősítheti a kormány pozícióját a következő időszak politikai vitáiban.
„Furcsán hangzik, de az a helyzet, hogy az ellenzéknek akkor jó, ha Magyarországnak rossz, hiszen ebből tudnak kormányellenes hangulatot kreálni” – fogalmazott az elemző, kiemelve, hogy
a javuló gazdasági környezet semmiképpen sem kedvező az ellenzék számára politikai szempontból.
Deák Dániel és Talabér Krisztián egyetértenek abban, hogy a következő időszakban a beruházások felfutása és az exportpiacok helyreállása határozhatja meg a magyar gazdaság további növekedését. A Nézőpont Intézet gazdasági elemzője szerint a február végi német választások hozhatnak fordulatot az exportban, míg a 2024 végén és 2025 elején indított állami beruházásösztönző programok, például a Demján Sándor Program, további lendületet adhatnak a gazdaságnak.