"Bányagyilkos" pingvinek miatt süllyedhet el egy óriásberuházás

Vágólapra másolva!
A chilei kormányzat visszadobta egy tervezett bánya környezetvédelmi engedélyét, mivel úgy látják, a kitermelés beindítása súlyosan veszélyeztetné a környezet élővilágát, elsősorban a Humboldt-pingvinek populációját.
Vágólapra másolva!

A chilei kormány nemet mondott arra a környezetvédelmi engedélyre, amelyre a kérelmet az Andes Iron, egy magántulajdonú bányavállalat nyújtotta be a hatóságnak. A cég La Serena városától északra, a Dominga nevű területen folytatna vas- és rézércbányászatot. A bányaterület körüli viták már nagyjából tíz éve zajlanak, a legutóbbi jelentős fejlemény még 2023-ban történt, amikor egy bíróság elrendelte, hogy úja kell tárgyalni a projekt környezetvédelmi kérdéseit. Bár a mostani döntés nyomán sem lehet egyelőre kijelenteni, hogy a tervről a vállalatnak le kell mondania, de az is biztos, hogy a projekt egyelőre parkolópályára került.

A 2,5 milliárd, azaz nagyjából 1000 milliárd dollár értékű bányászati projekt jelentős gazdasági lehetőséget jelentene Chilének, mely a világpiac fő ellátója rézből.

A világ rézellátása, ha nem is teljesen, de jelentős mértékben függ a chilei termeléstől. Ráadásul – miként az Origón bemutattuk – a rézre egyre nagyobb igénye van a világnak. Ha nem áll belőle rendelkezésre elég, az lassíthatja a világ elektrifikációját, egyúttal fékezheti az elektromos átállást is az energiaiparban.

Egy 1988-ban készült felvétel egy külszíni fejtésű rézbányáról (illusztráció)
Egy 1988-ban készült felvétel egy külszíni fejtésű rézbányáról (illusztráció)
Fotó: Luisa Ricciarini/Leemage (Photo by leemage / Leemage via AFP)

A chilei döntésnél azonban más szempontok érvényesültek. Úgy látták ugyanis, hogy az Andes Iron terve nem elég körültekintő a térség "egyedi karakterével szemben", mely számos különleges állatfaj, valamint pingvinek és delfinek otthona is. A chilei hatóságok úgy látják, a területen meginduló kitermelés túlságosan kockázatos az élővilágra.

Nem lehetséges felmérni azt, hogy ténylegesen milyen hatása lenne a bányászatnak ezekre a fajokra

– idézi a Mining.com a döntésről szóló minisztertanácsi közleményt.

A bányaipar szereplői csalódottságukat fejezték ki a döntés miatt. A vállalat közleményben reagált a döntésre, melyben kifejtették, hogy azzal elveszítették annak lehetőségét, hogy "a bizalmat növelő erős jelzést küldjenek a befektetőknek". Egyúttal hozzátették, hogy az engedély iránti kérelemben pontosan megfelelnek az elvárások szerinti műszaki tartalomnak. Egy bányászati tanácsadó cég pedig szintén azt emelte ki, hogy a döntésnek rossz üzenete van a befektetők irányába.

Nem ez az első alkalom, hogy Chile egy rendkívül értékes bányászati projektre mond nemet az állatok és a környezet védelme érdekében. Miként megírtuk, egy 3000 milliárd forint értékű aranybányászati projektben sem várható érdemi előrelépés addig, amíg a bányavállalat nem gondoskodik az elvártaknak megfelelően a csincsillákról.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!