Lejárt a határidő: mutatjuk, mit kell tennie, ha még nem regisztrált az Ügyfélkapu+-ra

Vágólapra másolva!
Mától jelentős változás lépett életbe az elektronikus ügyintézésre széles körben használt Ügyfélkapunál, ugyanis a belépéshez a felhasználónév és a jelszó mellett már egy kódot is meg kell adnunk, amihez külön regisztráció szükséges. A kormányzati portálon való online ügyintézésre emellett a Digitális Állampolgár mobilalkalmazással is van lehetőség. Akkor sincs gond, ha még egyik felületre sem regisztráltunk, azt ugyanis bármikor később is elvégezhetjük, ha online szeretnénk ügyet intézni. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról már tájékoztatást adtunk, a korábbi Ügyfélkapu nem szűnt meg, de 2025. január 16-tól, azaz a mai naptól nem lehet elérni a korábbi módon, vagyis már nem elég a belépéshez csak a felhasználónevünket és a jelszavunkat megadni. Életbe lépett ugyanis a kétfaktoros azonosítás, amelynek lényege, hogy az Ügyfélkapu+-nál minden belépéskor új, egyedi kódot kapunk

A belépés csak akkor válik lehetségessé a mai naptól kezdődően, ha előzetesen regisztrálunk az Ügyfélkapu+ nevű szolgáltatásra. Ezt a regisztrációt természetesen a későbbiek folyamán bármikor megtehetjük, amikor szeretnénk belépni az Ügyfélkapura, pontosabban most már az Ügyfélkapu+-ra. Tehát, ha mostanáig nem regisztráltunk, azzal nem maradtunk le semmiről, pusztán arról van szó, hogy a korábbi módon már nem tudunk bejelentkezni.

Az Ügyfélkapu+ alapvetően ugyanaz, mint az eddig megszokott Ügyfélkapu, csupán annyi a különbség, hogy a nagyobb ügyfélbiztonság érdekében úgynevezett kétfaktoros azonosítási lehetőséget kínál.

Mindössze annyi a változás, hogy - az előzőekben említettek szerint - a felhasználónevünk és a jelszavunk mellett minden belépéskor kapunk egy új, egyedi kódot, amit szintén meg kell adnunk.

Hogyan regisztrálhatunk az Ügyfélkapu+-ra január 16. után?

Ahhoz, hogy használni tudjuk az új Ügyfélkapu+-t, először is regisztrálni kell. Ehhez mindenekelőtt a korábbi ügyfélkapus bejelentkezésnél a szokásos módon megadjuk a felhasználónevet és a jelszót, ezután az Ügyfélkapu+ igénylése funkciót kell kiválasztani. Ez egy ingyenes művelet, semmit nem kell kitölteni hozzá. 

Ügyfélkapu+
Január 16-tól már csak az Ügyfélkapu+ érhető el
Fotó: ugyfelkapu.gov.hu
ügyfélkapu+
Az "Ügyfélkapuval" gomb megnyomásával átkerülünk az Ügyfélkapu+ regisztrációs felületére 
Fotó: Origo
ügyfélkapu+
Itt elvégezhetjük az Ügyfélkapu+ regisztrációját 
Fotó: Origo

Ehhez azonban szükség van egy úgynevezett autentikátor (hitelesítő) alkalmazásra, amire megkapjuk a regisztrációhoz szükséges kódot, amit a telefonunkra, tabletünkre, vagy a számítógépünkre kell telepíteni.

Az alkalmazható hitelesítő alkalmazások (más néven authenticatorok) a hivatalos tájékoztató oldal szerint a következők:

  • az Androidosoknak a Google Authenticator vagy a Microsoft Authenticator,
  • az iOS eszközzel rendelkezőknek pedig a Microsoft Authenticator,
  • de jó erre a célra a mindkét platformon elérhető Authy is,
  • az okoseszközzel nem rendelkezők pedig a Totp.app weboldali alkalmazást használhatják.

Ha megvan az alkalmazásunk, valamint a gépünk és a telefon is online van, akkor indulhat a folyamat. Az Ügyfélkapu+ igénylésekor megjelenik egy QR-kód, ezt kell beolvasnunk a hitelesítő alkalmazással, ami generál nekünk egy kódot, és ezt beírva tudunk regisztrálni.

Digitális Állampolgárság Program
A Digitális Állampolgárság Programra való regisztrációval is használhatóvá válik az Ügyfélkapu+
Fotó: kau.gov.hu

A regisztráció után kapunk egy törlőkódot is, ezt mindenképpen mentsük le valahova arra az esetre, ha később valamikor törölnünk kellene az Ügyfélkapu+ szolgáltatást.

Ha valaki nem bízik a saját digitális készségeiben, akkor személyesen is felkeresheti valamelyik kormányablakot, ahol segítenek neki a regisztrációban.

Ha a regisztráció sikeres volt, akkor a bejelentkezési felületen immár az Ügyfélkapu+ gombra kell kattintanunk. A felhasználónév és a jelszó beírása ugyanúgy történik meg, ahogy korábban, csak plusz funkcióként a hitelesítő alkalmazást is meg kell nyitni, és az alkalmazás által generált kódot meg kell adni. Innentől pedig a már jól ismert felületen találjuk magunkat.

Mi történik, ha nem regisztrálunk továbbra sem az Ügyfélkapu+-ra?

Fontos, hogy 2025. január 16-tól két módon tudjuk az Ügyfélkapu+-t használni. 

Vagy az említett kód segítségével léphetünk be a kétfaktoros azonosítással, vagy a DÁP-ra (Digitális Állampolgárság Program) való regisztrációval. 

Ha sem az Ügyfélkapu+-ra, sem a DÁP-ra nem regisztrálunk, akkor viszont elveszítjük az elektronikus ügyintézés lehetőségét azon ügyek esetében, amelyekhez ügyfélkapus belépés szükséges, mint például az EESZT-hez való hozzáférés. De ahogy a bevezetőben említettük: 

ez bármikor pótolható, amikor online módon szeretnénk ilyen ügyeket intézni.

Mindezek hiányában viszont innentől kezdve csak a kormányablakban, személyesen intézhetjük ezeket az ügyeket.

Az Ügyfélkapu+-ra való bejelentkezéshez érdemes megnézni a fejlesztő NISZ Zrt. videóját is, melyben a szolgáltatáshoz csatlakozás lépései láthatók:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!