Egyetlen fazeka sincs, a konyhai fiókokban cipőket tart, miközben havonta egymillió forintot költ éttermekben

Vágólapra másolva!
Egy 27 éves Sydney-ben élő nő, Winda Tiodang elárulta, hogy havonta 3 100 dollárt (1,13 millió forintot) költ el éttermekben, és egyáltalán nem főz otthon – sőt, még egy serpenyőt sem tart a konyhájában.
Vágólapra másolva!

Tiodang már 13 éves kora óta éttermekben étkezik, nővérével együtt Szingapúrban fedezték fel a gasztronómia világát – írja a NY Post.

A fine dining akkoriban nagy trend volt, és imádtam felfedezni az új konyhákat, különösen, amikor elmesélték az egyes fogások történetét. Így aztán a főzés mindig túl sok energiának tűnt számunkra.

Felnőttként naponta háromszor étteremben eszik – reggelit, ebédet és vacsorát is –, és ha épp nyaral, a kiadásai még magasabbra rúgnak.

Mennyi az annyi?

A hétköznapokon általában 44–50 dollárt (16–18 ezer forintot) költ napi szinten, de a költségeit hétvégi fine dining vacsorái dobják meg, amikor a barátaival exkluzív éttermekben eszik, olyankor akár 45 ezer forintot is kitehet a számlája. 

@frenchtries I never cook at home and i’ve eaten out for the last 10 years that i’ve lived in Sydney 😋 here’s everything i ate in a week for dinner w how much we paid per person (not including lunch and breakfast lol 🫣 should do that on another series!!) #sydneyeats #sydneyfoodies #sydneyfoodblogger #sydneydinner #inevercookathome #eatwithme #sydneyrestaurant #pasta #seafood #steak #foryoupage #fypviralシ ♬ original sound - blipstudio

Winda Tiodang az éttermi kalandjait Instagram-oldalán dokumentálja, amelyen keresztül követői betekintést nyerhetnek a luxus gasztroélményeibe. A kommentelők reakciója vegyes: „Hogy engedheted ezt meg magadnak?” – kérdezik sokan tőle.

Azt mondják, olcsóbb lenne főznöm, de az a helyzet, hogy nincs is serpenyőm. Egyetlen konyhai eszközöm sincs, a fiókjaimban cipőket tartok.

Winda gasztronómia iránti szenvedélye karrierlehetőséget is hozott számára. Több híres étterem marketingstratégája lett, emellett pedig az éttermek menüjének kialakításában is segít, hogy a trendekhez igazodjanak.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!