10 millió fontos romhalmaz – George Michael londoni villája lakhatatlanná vált

Vágólapra másolva!
George Michael egykor káprázatos, 10 millió fontos (kb. 4,5 milliárd forintos) észak-londoni villája az évek során teljesen lepusztult, de az énekes nővére, Yioda elhatározta, hogy újjáépíti az ingatlant.
Vágólapra másolva!

A Wham! legendás énekese, aki 2016 karácsonyán hunyt el, 1987-ben vásárolta meg a Highgate negyedben található házat. Az ingatlan az évek során azonban elhanyagolttá vált, és egy 2002-es betörés után szinte teljesen lakhatatlanná lett – írja a Daily Star.

A helyi önkormányzat engedélyt adott Yiodának, hogy megkezdje a felújítást, amelyet egy elismert építésziroda fog vezetni. A cél az, hogy a villa ismét lakható legyen, de a projekt komoly kihívásokkal jár.

A házat jelenleg veszélyesen magas fák veszik körül, köztük egy magyal, egy tuja és egy 12 méteres ciprus, amelyek túl közel nőnek az épülethez, és beárnyékolják a környéket.

Yioda teljesen megújítaná az épületet, beleértve:

  • egy korszerű tetőszerkezet kiépítését,
  • környezetbarát napelemek telepítését,
  • új ablakok és ajtók beépítését,
  • egyik garázs átalakítását egy második lakótérré.

A munkálatok jelenleg is zajlanak, a házat állványzat borítja, miközben helyreállítják egykori fényét.

A becslések szerint, ha a felújítás befejeződik, az ingatlan értéke ismét elérheti a 10 millió fontot.

Egyelőre nem tudni, hogy a házat George Michael testvére megtartja-e, vagy végül eladásra kerül.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!