Óriási az érdeklődés az idén év elején kormányzati döntés nyomán bevezetett munkáshitel iránt, az elsősorban a fiatal felnőttek életkezdését vagy vállalkozásának indítását támogató lehetőség eddig a Budapesten, illetve a keleti országrészben élők számára a legvonzóbb.
Az akár 4 millió forint kamatmentes kölcsönt a Kulturális és Innovációs Minisztérium legutóbbi közlése alapján mostanáig több mint 6000-en igényelték, és közel 2000 fiatalnak folyósították már az összeget.
A Bankmonitor elemzésében egy potenciálisan sokakat érintő kérdés lehetséges megoldását mutatja be: azt, hogy a kamatmentes munkáshitel felhasználható-e önerőként, és ha igen, hogyan. A válasz a Magyar Nemzeti Bank (MNB) állásfoglalásában rejlik, ezek alapján a jegybank a Babavárónál megismert szabályokat várja el a munkáshitel esetében is.
Ez az MNB a lakáscélú jelzáloghitelek mellé elvárt önerőről szóló vezetői körlevél frissítéséből derül ki. Már leszabályozták azt is, hogy milyen mértékben fogadható el önerőként a munkáshitel egy lakáscélú jelzáloghite mellé.
Ezen esetekben a munkáshitel nem lehet teljes egészében egy lakáshitel mellé önerő.
Az MNB elvárása ugyanis az ebben az esetben, hogy a hitelfedezeti ráta vizsgálatot úgy végezzék el a jelzáloghitelnél, hogy a Munkáshitel 25 százalékát hozzáadják a jelzálogkölcsön összegéhez.
Vagyis a munkáshitel 75 százaléka önerőnek minősülhet, míg 25 százaléka ingatlant terhelő kölcsönnek tekinthető. (Ez a szabály egyébként megegyezik a Babaváró hitelnél már megismert előírásokkal.)
Ha a munkáshitelt és a babavárót együttesen venné fel az igénylő, akkor a helyzet némileg bonyolultabb. A 11 millió Ft babaváróból 2.750.000 Ft, míg a 4 millió Ft munkáshitelből 1 millió Ft lenne ingatlant terhelő kölcsön. Vagyis összességében legfeljebb 31.250.000 Ft lakáshitelt kaphatna a vevő, e mellé jönne még a 15 millió Ft támogatott kölcsön (4 millió Ft Munkáshitel és 11 millió Ft Babaváró). Vagyis csupán 3.750.000 Ft tényleges önerő kellene ebben az esetben a lakásvásárláshoz.
Természetesen a fenti példában bemutatott számítás akkor teljesülhet, ha az igénylő megfelel az adott támogatások feltételeinek, illetve jövedelme is elbírja a kölcsönök törlesztőrészleteit.
A munkáshitel tehát (ahogyan a Babaváró támogatás) akár 100 százalékban is önerő lehet, amennyiben a kölcsön felvétele és a lakáshitel igénylése között több mint 90 nap telik el
– írja elemzésében a portál.
Mit jelent ez egy 50 millió Ft-os lakás megvásárlása esetén?
A Bankmonitor szakértői abból indultak ki, hogy a bank a vételár 70 százalékáig nyújt lakáscélú jelzáloghitelt. Vagyis alapesetben 35 millió Ft lakáshitel mellé 15 millió Ft önerőre lenne szükség. Munkáshitel igénylése esetén a teljes 4 millió Ft a vételárra fordítható, melyből 1 millió Ft minősülne a jelzáloghitel bírálata során ingatlant terhelő kölcsönnek. Vagyis legfeljebb 34 millió Ft lakáshitelt kaphatna az igénylő, így a munkáshitelen felül még 12 millió Ft önerőre lenne szükség.