A Shein londoni tőzsdei bevezetését az év második felére tervezi, a cég értékét pedig akár 61 milliárd dollárra (több mint 24,7 billió forint) becsülik. Az EU és Trump intézkedései azonban könnyen keresztülhúzhatják ezt a számítást – írja a Bloomberg.
Az Európai Bizottság és több tagállam fogyasztóvédelmi hatóságai vizsgálják, hogy a Shein betartja-e az uniós előírásokat. Ha szabályszegést állapítanak meg, a vállalat jelentős bírságra számíthat.
Az EU egyre inkább a fogyasztóvédelmi együttműködési hálózatot használja, amely lehetővé teszi, hogy a tagállamok közösen lépjenek fel a szabályokat megszegő online platformok ellen. Korábban a Temu és az Apple is hasonló vizsgálat alá került.
A Shein közölte: készen áll az együttműködésre a hatóságokkal.
A vállalat tőzsdei terveit Donald Trump gazdaságpolitikája is veszélyeztetheti. Az Egyesült Államok elnöke megszüntetné azt az eddigi mentességet, amely lehetővé tette, hogy 800 dollár alatti csomagokat vámmentesen importáljanak az USA-ba.
Gary Ng, a Natixis vezető közgazdásza szerint a vámok által okozott várható bevételkiesés és az egyéb korlátozások erős teher lehet majd a tőzsdei bevezetés során kialakuló cégértékre nézve.