Szijjártó: Brüsszel okozta Európa gazdasági bajait az elmúlt években

SZIJJÁRTÓ Péter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az EU-Albánia kormányközi konferencia kezdetén Brüsszelben, 2024. december 17-én (Fotó: MTI/Purger Tamás)
Fotó: Purger Tamás
Vágólapra másolva!
Az Európai Unió gazdasági bajait az elmúlt évek folyamán épp Brüsszel okozta, ezért az lenne a legjobb, ha az Európai Bizottság a gazdasági hatáskörüket visszaadná inkább a tagállamoknak – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebookon.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető a kereskedelmi ügyekkel foglalkozó EU-s miniszterek informális varsói ülése előtt arról számolt be, hogy Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök vezetése alatt a közösség az utóbbi években elszigetelte magát a világgazdaság két legnagyobb szereplőjétől.

„Brüsszelben kígyót-békát kiabáltak az új amerikai elnökre és vámot vetettek ki a kínai elektromos autóipari termékekre. »Bölcs« megmozdulások voltak ezek… A következmény: régen látott mélységbe zuhant az európai versenyképesség”  – hangsúlyozta.

„A magyar stratégia viszont működik: a gazdasági semlegesség beruházási és foglalkoztatási rekordokat hozott” 

– tette hozzá.

Szijjártó Péter úgy vélte, hogy mivel Brüsszel okozta Európa gazdasági bajait az elmúlt években, a legjobb az lenne, ha a gazdasági hatáskörüket visszaadnák a tagállamoknak.

„Magyarország példája a bizonyíték arra, hogy az lenne a jó döntés. Hiszen a gazdasági semlegesség stratégiájával beruházási rekordokat döntöttünk, rekordmagasan van a foglalkoztatottság és 12 országgal tudtunk beruházásvédelmi megállapodást kötni, miközben az EU eggyel sem” – írta.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!