Henner Schönecke, a Német Tojástermelők Szövetségének elnöke elmondta, hogy már manapság is egyre ritkábban lehet barna tojással találkozni a szupermarketekben. A német boltokban jelenleg a tojások mindössze 30 százaléka barna. Tíz évvel ezelőtt a fehér és a barna héjú tojások aránya pont fordított volt - írta meg a Vg.
Azt írják, hogy a fehér tojást tojó tyúkok tartása sokkal gazdaságosabb, ráadásul még tovább is élnek. Ezek a tojások jóval könnyebbek és kisebbek barna társaikhoz képest, ezáltal a tyúkok is könnyebben tojják ki őket.
A fehér tojást tojó tyúkok 18 hónap alatt átlagosan 450 tojást raknak, míg a barna tojást tojók 380-at.
Emellett ezek a szárnyasok kevesebbet esznek, ami azt jelenti, hogy kisebb a szén-dioxid-kibocsátásuk. Ráadásul ezek a tyúkok kevésbé agresszívak a fajtársaikkal, ami növeli az állatok életszínvonalát - olvasható.
Ráadásul egy felmérés szerint a németeket nem a tojás színe, hanem az ára érdekli leginkább.
A portál szerint az olcsóbb és a fenntarthatóbb előállítású fehér tojások Hollandiában is egyre inkább átveszik a piac dominálását, mivel egyrészt ugyanaz az igényük, mint a németeknek, másrészt a Benelux-állam látja el a német fogyasztói piac felét.