Gigantikus acélszörny rejtőzik a Tisza mélyén, iszonyatos titkokat rejt

Vágólapra másolva!
Az elmúlt napokban megérkezett az eső, és emelkedni kezdett a Tisza vízszintje, ezért egy időre valószínűleg elveszett az esély arra, hogy kiemeljék azt a II. világháborús harckocsit a Tisza medréből, amely már hosszú ideje rejtőzik a folyómederben.
Vágólapra másolva!

A Tisza vízállása az elmúlt időszakban elég alacsony volt, ezért felmerült annak az esélye, hogy esetleg kiemeljék a folyómederből azt a szovjet T-34-es harckocsit, amely körülbelül nyolcvan évvel ezelőtt süllyedt el. Mivel azonban az elmúlt napokban esősre fordult az időjárás, valószínűleg továbbra is ott marad ez a hatalmas monstrum.

Már többször volt erre irányuló próbálkozás, de sosem jutottak el a művelet végrehajtásáig. 

2018-ban ki szerette volna emelni a Szegedi Haditechnikai Park a harckocsit, és a szükséges engedélyeket is beszerezte – írta a Délmagyar. Azonban a műveletet addig nem merték elkezdeni, amíg írásbeli garanciát nem kapnak arra, hogy a roncs hivatalosan a Hadipark tulajdonába kerülhet. Így végül ez a kísérlet kudarcba fulladt.

Tisza
Képünk illusztráció
Fotó: Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság 

A harckocsi történetét röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy a II. világháború éveiben, amikor a keleti front 1944-re már elérte hazánkat, egy tank szerencsétlenül járt Szegednél. Miután az amerikaiak a két nagy teherbírású hidat lebombázták, a szovjet hadmérnökök kénytelenek voltak pontonhidat tervezni a tiszai átkeléshez. Az ideiglenes átkelőről azonban egy figyelmetlen sofőr miatt egy T-34-es beleborult a Tiszába.  

A harckocsi belsejében nem tudni, hány katona tartózkodhatott a baleset idején.

Az utasoknak aligha volt esélyük a menekülésre, mivel a jármű lövegtoronnyal lefelé fúródott a folyómederbe, az akkor megduzzadt vizű Tiszában körülbelül 20 méteres mélységbe – teszi hozzá a Promotions. A roncs azóta is a folyó mélyén hever, nem messze a népszerű Lapos strandtól. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!