Ennek a hatalmas aranybányának még saját repülőtere is van

Vágólapra másolva!
A világ egyik legnagyobb aranybányájában mintegy húszezer munkavállaló dolgozik 4100 méteres magasságban. A hatalmas létesítmény még saját repülőtérrel is rendelkezik.
Vágólapra másolva!

Az indonéziai Grasberg a világ egyik legnagyobb arany- és rézbányájának számít: 2023-ban 52,9 tonna aranyat, 680 ezer tonna rezet és 190 tonna ezüstöt termelt. A bányát a PT Freeport Indonesia nevű vállalat működteti, a kitermelés 4100 méter magasan zajlik és mintegy 20 ezer munkavállaló dolgozik a létesítményben. 

Grasberg saját repülőtérrel rendelkezik, ami a munkások és a felszerelések szállítása miatt fontos. 

A kitermelt arany- és rézkoncentrátumot több mint 100 kilométer hosszú vezetékeken keresztül szállítják Amamapare kikötőjébe. A bánya hivatalosan 1973-ban nyílt meg - emeli ki a Világgazdaság.

image

Indonézia a világ hetedik legnagyobb aranytermelője évi 132,5 tonnával, aminek mintegy 40 százaléka Grasbergből származik. 

Az éllovas Kína évi 378 tonnával, majd Oroszország következik (322 tonna), a harmadik helyen pedig Ausztrália áll (294 tonna).

A legnagyobb aranybányák Európán kívül találhatók, az öreg kontinensen csupán három országban folyik bányászat: Bulgáriában évente 9,7 tonnát nyernek ki, míg Finnországban 9 tonnát, Svédországban pedig 6,7 tonnát.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!