Közel egy hét telt el az árrésstop életbe lépése óta. A 30 alapvető termékkategóriára bevezetett intézkedéscsomag egyértelműen sikeres, hiszen a nagy üzletláncok betartották az előírásokat, és csökkentették áraikat. Miként az Origo az árrésstop ötödik napján megjelent összeállításában bemutatta, az árrésstopra azért volt szükség, hogy a boltok esetenként indokolatlanul magasan tartott árrését letörje a kormány, mert amiatt a vásárlóknak aránytalanul sokat kellett fizetniük egy-egy alapvető fontosságú élelmiszerért. Árstopra volt már korábban példa Magyarországon, az szintén a családok védelmét és az infláció féken tartását szolgáló, sikeres intézkedéscsomag volt.
Most nem árstoppal, hanem árrésstoppal védi a kormány a magyar embereket. Az intézkedés megakadályozza, hogy a beszerzési ár és az értékesítési ár között indokolatlanul nagy arányú legyen a különbség. Az erre vonatkozó előírások betartását a kormányzat szigorúan ellenőrzi.
Mivel a tapasztalatok alapján a boltláncok betartják a számukra előírt rendelkezéseket, ezért az árrésstop kapcsán, annak első hetében az információk szerint közel 1000 élelmiszertermék ára mérséklődött a kereskedésekben. Sőt, van olyan nagy élelmiszerlánc – ez a Spar, mely az árak mérsékléséről közleményben tájékoztatta az Origót –, mely jelzése szerint több mint 500 termék árát mérsékelte a rendelkezésekkel összefüggésben.
Gondolt a kormány arra is, hogy az árrésstop miatt mérséklődő árak miatt az esetlegesen kifogyó készletekkel ne takarózhassanak a kereskedők, drágább árucikkeket kínálva helyettük a vevőknek. A rendelkezés ugyanis előírja az érintett termékek készleten tartását. Úgy tűnik, a boltok nemcsak ennek tesznek eleget, hanem ezzel összefüggésben, saját hatáskörben gondoskodnak arról, hogy a most jóval olcsóbbá vált termékekből jusson a lakosságnak, és a vendéglátásban működő szereplők ne vásárolják fel előlük azokat.
Az árstop időszakában központi kormányzati rendelkezés írta elő, hogy az üzletláncoknak milyen figyelemfelhívó eszközökkel kell tájékoztatniuk vásárlóikat az árstopról, egységes arculati elemek használatát előírva ehhez a feladathoz. A mostani, március 17-én életbe lépett árrésstop első napjára nézve ilyen kötelezettség nem terhelte a boltokat. Az üzletláncok közül némelyik saját döntése nyomán vezetett be az üzlettereiben figyelemfelhívó tájékoztatásokat, melyekkel megkönnyítették a vásárlók számára az arról való tájékozódást, hogy melyek a kínálatban az árrésstoppal érintett termékek.
Miként a Lidl tájékoztatása alapján megírtuk, a vállalat a jogszabály hatálya alá tartozó termékkategóriákban több mint 180 terméket forgalmaz, amelyeket fehér ártáblával és bordó alapon található Tartósan olcsó! felirattal jelölek.
A Spar pedig tájékoztatása szerint figyelemfelkeltő, piros árcímkés jelölésekkel segíti vásárlóit abban, hogy az árrésstop alá eső termékeket könnyen megtalálják az üzletekben.
A boltok által saját döntésük nyomán alkalmazott jelöléseket, árrésstopról tájékoztató címkéket hamarosan kiegészíthetik azok a kötelezően alkalmazandó tájékoztatási formák, melyekről a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszternek a kereskedői tájékoztatásról szóló 5/2025. (III. 21.) MK rendelete ír. A rendelet értelmében az árrésstopra kötelezett áruházak és boltok kötelesek egy egységes információs táblával tájékoztatni a vásárlókat a változásokról.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a rendelet nyomán arra hívja fel a figyelmet, hogy bár a tájékoztatással kapcsolatban az árstop időszakához hasonlóan egységességet vár a boltoktól a kormány, a konkrét, alkalmazandó elemek üzlettípusonként eltérők lesznek.
A kötelezettségek az egyes kereskedők viszonylatában alábbiak szerint alakulnak:
Hipermarket, nagy méretű szupermarket, szupermarket, diszkont és a diszkont területi minimumánál kisebb, de bruttó 200 m2-nél nagyobb alapterületű üzletet üzemeltető kereskedő kötelezettsége:
Ennek mintája az alábbi (1. kép):
Ennek mintája az alábbi (2. kép):
A bruttó 200 m2-t nem meghaladó alapterületű üzletet üzemeltető kereskedő kötelezettsége, hogy a fenti képek közül az elsőn látható tájékoztatást (1. kép) az üzlet vásárlók által használható bejáratánál, az üzletben szokásosan használt információs táblákkal megegyező méretű, de legalább 210×297 milliméter nagyságú (A4 méret) méretben, jól látható információs táblán kihelyezze.
A rendelkezés értelmében azon kereskedő, aki kizárólag csomagküldő kereskedelmet folytat, valamint azon kereskedő, amely rendelkezik internetes honlappal, honlapjának nyitó felületén jól látható méretben kell, hogy közzétegye a tájékoztatót (az 1. kép szerintit), valamint az egyes termékek ára mellett jól látható méretben elhelyezi a jelzést (a 2. kép szerintit).
Az iménti képeken látható tájékoztatások az alapvető formái a kormányzat által elvárt tájékoztatási formáknak. Az alkalmazás megkönnyítésére ezeknek a formátumoknak a kormányzat elkészítette azokat változatait, melyeket az érintett kereskedők alkalmazhatnak (hasonlóan, mint korábban az árstop idején történt). Az egyes, alkalmazásra elfogadott változatokat a kormány oldaláról lehet fájlként letölteni, majd az előírtak szerint felhasználni.
A rendelet előírja, hogy az erre vonatkozó kötelezettség a kormányrendelet kihirdetését (2025. március 21.) követő 7. napon lép hatályba.
Azaz a kötelező arculattal elkészült árrésstopos tájékoztatásoknak legkésőbb 2025. március 28-án meg kell jelenniük az üzletekben, valamint az online áruházakban az előírtaknak megfelelően.
Az árrésstop-rendelet hatálya május 30-ig terjed ki. Mint korábban arról Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter tájékoztatást adott, a kormányzat egyeztetést kezdeményezett a beszállítókkal is arról (hasonló egyeztetés zajlott korábban a kereskedőkkel is), hogy megoldást találjanak az áremelkedések megállítására.