Bővítették a régió legnagyobb snackgyárát Győrben

Vágólapra másolva!
Megkezdte az új, burgonya alapú snackje készítését a győri üzemében a Chio-termékek gyártója. Az ún. oven chips gyártósora 8 milliárd forintba került, és szinte egész Európát innen szolgálják majd ki az új chipsszel. A berendezést Papp Zsolt, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke és Lukács Dénes ügyvezető közösen indította el. A vállalat az idén folytatja a napelemparkjának bővítését is, és együttműködési programot tervez helyi iskolákkal, illetve az egyetemmel.
Vágólapra másolva!

Az Intersnack Magyarország ügyvezetője az átadáson kiemelte, a győri gyár látja majd el szinte az egész vállalatcsoportot az új snackkel. Az oven chips fontos jellemzője, hogy nem olajban, hanem kemencében sütik, így a zsírtartalma 70 százalékkal kisebb a hagyományos chipsekhez képest. Az új gyártósoron naponta 10 tonna készül majd belőle. „Ez az újfajta sütési módszer is jelzi az elkötelezettségünket a fenntarthatóság iránt. Nem csak az alacsonyabb zsírtartalom, hanem a repceolaj-felhasználás csökkentése is lényeges szempont volt a beszerzésnél. 

Ebben az évben 2300 tonna oven chipset gyártunk majd, amiből körülbelül 2 millió zacskó kerül a magyar piacra.

Más fenntarthatósági beruházásokat is tervez a vállalat, a régebbi gépeknél jóval kevesebb energiát igénylő, 8 milliárd forint értékű kemence üzembe helyezése mellett. A cég 2022-ben telepítette a napelemparkját a gyár területén, és tavaly már a napenergiából nyerte a termelésben felhasznált elektromos áram 17 százalékát. Az idén 60 százalékkal bővítik a napelempark kapacitását, így már 25 százalék lesz a megtermelt, saját villamos energia részaránya - derül ki a cég közleményéből.

Intersnack Magyarország, snack
 Az új gyártósoron naponta 10 tonna készül az oven chipsből 
Fotó: NAK / Lévai Zsolt

Lukács Dénes elmondta, hogy az Intersnack Magyarország 33 éve van jelen a megye és a város életében. 1992-ben húsz fővel kezdték a működésüket, ma pedig 302 főt foglalkoztatnak a győri gyárban. A fejlődést mutatja az is, hogy azt tervezik, az idén csatlakoznak a duális képzés rendszeréhez, és a terveik szerint együttműködést indítanak a győri illetve a veszprémi egyetemmel is.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke, Papp Zsolt beszédében hangsúlyozta: a versenyképesség egyik alapfeltétele a folyamatos fejlesztés. 

A hazai agrár- és élelmiszergazdaság szempontjából ezért kiemelt jelentőségűek azok a beruházások, amelyek fokozzák egy adott térség gazdasági erejét, bővítik a munkaerőpiacot.

A tizedik gyártósor átadása nyomán tovább nő a Chio termékeket gyártó Intersnack jelentősége Győr-Sopron-Moson megye, illetve a Kisalföld agrárgazdaságában. A vállalat jelenleg 552 magyar beszállítóval és partnerrel áll szerződésben. A termékeihez évente közel 15.000 tonna búzát vásárol a régió hatvan magyar gazdájától.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!