Csődhelyzetbe került a Forever 21 áruházlánc az Egyesült Államokban. A hálózatot 1984-ben alapították Los Angeles városában dél-koreaiak, a cég az ezt követő évtizedekben nemzetközi, licencmegállapodásokkal működő vállalattá nőtte ki magát, olcsó fast fashion ruházatot kínálva vásárlóinak. Működése 2016-ban volt a csúcson, akkor világszerte 800 üzletet működtettek több mint 50 országban, ebből 500-at az amerikai piacon.
A vállalat 2019-ben már csődközeli helyzetbe került – erről cikkünket itt találja –, de akkor még az európai piacok elhagyásával, valamint kevésbé jól teljesítő amerikai boltok bezárásával, és egy befektetői csoport szerepvállalása révén sikerült megmenteni a márkát.
Most azonban erre jóval kisebb az esély, mivel a költségek növekedésével és az online vásárlások térhódításával az elmúlt években bezuhant a fizikai üzletek forgalma.
A BBC a vállalat közleménye alapján azt írja, hogy bár a cég egyelőre nyitva tartja amerikai üzleteit és webáruházát, de a teljes bezárást csak akkor tudják elkerülni, ha eszközállományuknak egy részét sikerül gyorsan értékesíteni a csődvédelmi eljárás alatt. A cég közléséből az látszik, hogy a csődvédelem miatt a menedzsment is inkább erre a forgatókönyvre készül, a vállalat legalább egy részének megmentésére kevesebb esélyt látnak.
Az Egyesült Államokon kívül a Forever 21 márkanév alatt működő üzletek és webáruházak nem az amerikai céghez tartoznak közvetlenül, hanem franchise-rendszerben tevékenykednek, ezért a vállalat csődje a jelenlegi információk szerint nem érinti az üzletlánc más országokban való működését.