Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huAz ipari szektor a maga több száz, vagy akár ezer négyzetmétert is lefedő, jellemzően lapostetős épületeivel a piacon jelentős szereplő, hiszen ezeket az ingatlanokat egyrészt komolyan veszélyezteti az intenzív esőzés, másrészt kellő előrelátással és a megfelelő technológiával valóságos "esővíz-aranybányaként" is működhetnek – áll a Wavin közleményében.

Fotó: Shutterstock
Szakadó eső növeli az esővízgyűjtők iránti keresletet
Az olyan hazai ipari létesítmények, mint például a kecskeméti Mercedes gyár nagy teljesítményű, vákuumos esővízgyűjtő rendszerrel védik telephelyeiket, de az esővíz felhasználásra jó gyakorlatot látni a P&G gyöngyösi gyárában is. Az előrejelzések szerint az idei évünk időjárása is szélsőségesnek ígérkezik, a hirtelen lezúduló, intenzív csapadék pedig az ipari létesítményeket sem kíméli majd. Talajtípustól függően 3 nap is kellhet ahhoz, hogy egy kiadósabb esőzést követően az összes csapadék a mélyebb talajrétegekbe szivárogjon, a nagy területet lefedő lapostetők és a lebetonozott, térkövezett felületek esetében pedig különösen komoly problémát okozhat az extrém mennyiségű víz. A hirtelen lezúduló eső ugyanis eláraszthatja az ipari létesítményeket, raktárakat és gyártósorokat, anyagi károkat és termeléskiesést okozva, meggyengítheti az épületek alapjait és károsíthatja az infrastruktúrát, sőt, egy villámárvíz akár veszélyes anyagokat is kimoshat a létesítményekből.
Ennek fényében nem meglepő, hogy az ipari szektorban egyre több szereplő igyekszik megelőzni a csapadék okozta károkat, ezzel erősítve az esővízgyűjtő-piac 800 millió eurós éves teljesítményét.
Az esővíz megtartása és újrahasznosítása nem csak az épületek biztonsága, vagy környezetvédelmi szempontok miatt fontos, hanem jelentős költségmegtakarítást is eredményez, mint például a Microsoft Silicon Valley Campusában, ahol évente 16 millió liter ivóvizet takarítanak meg. A Microsoft az esővíz-megoldások terén piacvezető Wavint választotta partneréül klímareziliencia és vízhálózat fenntartással kapcsolatos projektjeihez, de szerencsére nem csak a globális tech-cégek, hanem a hazai ipari és kereskedelmi létesítmények esetében is találunk példát a tudatos esővíz-gazdálkodásra.
Ilyen például a budapesti Groupama Aréna, a Telekom székház vagy a Budapest Airport Skycourt
Ezekben a létesítményekben a Wavin vákuumos esővízelvezető rendszere működik.
„A rendszer kisebb csőátmérői kisebb terhelést okoznak a tető szerkezetére, így annak belső alátámasztása elkerülhető. A beruházók jellemzően a belső tér maximális és rugalmas kihasználhatósága érdekében, illetve költségszempontok miatt választják ezt a megoldást” – magyarázza Dr. Buzás Kálmán, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem címzetes egyetemi tanára.
A vákuumos esővízelvezetés önmagában is hatékony, de szikkasztóval kombinálva maximalizálható a teljesítménye: gyors vízelvezetést biztosít, támogatja a természetes vízkörforgást, és tehermentesíti a csatornahálózatot. Sőt, az esővíz az ipari parkokban is újrahasznosítható: részben fedezheti az ipari hűtőrendszerek vízigényét, fordítható a tűzcsapok vízellátására, de olyan “klasszikus” megoldásokra is, mint a parkok, zöldtetők, kertek és zöldfelületek fenntartása, a takarítás vagy a WC-öblítés.
Nagy bővülés előtt áll a piac
A Wavin épületgépész mérnöke, Brindza József szerint idén a termékcsoport iránti kereslet 10 százalékkal bővülhet, illetve a hazai esővízgyűjtő piac dinamikus növekedése várható. A szakember a becslések alapján a vákuumos esővízelvezető rendszerek iránti kereslet idei körülbelül 10 százalékos növekedésére, illetve
a hazai csapadékvíz-szikkasztási és -tározási piac dinamikus bővülésére számít a várható heves esőzéseknek és aszályos időszakoknak köszönhetően.
A szakember tapasztalatai szerint a cég 3D csapadékelvezető modelljei iránti kereslet is tovább nő majd, hiszen egyre több hazai építőipari szakember alkalmazza a digitális megoldásokat a hatékony vízgazdálkodás megtervezése során is.
Az esővíz-gyűjtő rendszerek az otthonokban is fontosak
Az aszályos, csapadék- és vízhiányos időszakban a magánotthonoknál tárolt esővíznek is óriási jelentősége lehet, ami a ház körüli célokra, illetve öntözésre is felhasználható. A témában való elmélyülésre, az otthoni öntözés lehetőségeinek feltérképezésére a Tudatos Vásárlók Egyesületének korábban megjelent összeállítását ajánljuk, melyben nem okvetlen a konkrét ráfordítási vagy spórolási összegek érdekesek, hiszen azok változhatnak. Hanem elsődlegesen azok a szempontok, melyek mentén az otthoni esővízgyűjtés rendszerét érdemes megközelíteni.