Európa újra fegyverkezik: dübörög a hadiipar, csúcsra jár a Rheinmetall

Vágólapra másolva!
A hidegháború vége óta nem mutatkozott akkora igény Európában a fegyverekre, mint az elmúlt három évben, amióta az EU vezetői háborús retorikába kezdtek. A német Rheinmetall gyártósorai csúcsra járnak, a hadiipari konglomerátum árbevétele tavaly 36 százalékkal, mintegy 9,8 milliárd euróra nőtt. Armin Papperger, a vállalatcsoport ügyvezető igazgatója kijelentette: „Európában megkezdődött az újrafegyverkezés korszaka, amely új beruházásokat követel majd.”
Vágólapra másolva!
A német Rheinmetall hadiipari vállalat mérnökei összeszerelnek egy Leopard 2A4 harckocsit a cég észak-németországi Unterlüssben található gyárában, 2023. június 6-án. A Rheinmetall AG 2025-ös előrejelzései szerint az európai újrafegyverkezés példátlan növekedési potenciált rejt a vállalatcsoport számára. (Fotó: Axel Heimken/AFP)
A német Rheinmetall hadiipari vállalat mérnökei összeszerelnek egy Leopard 2A4 harckocsit a cég észak-németországi Unterlüssben található gyárában, 2023. június 6-án. A Rheinmetall AG 2025-ös előrejelzései szerint az európai újrafegyverkezés példátlan növekedési potenciált rejt a vállalatcsoport számára. (Fotó: Axel Heimken/AFP)P)

Az orosz-ukrán háború fenekestül felfordította a világ geopolitikai helyzetét. Ennek köszönhetően Németország (és Európa egyik) legnagyobb fegyvergyártó cége, a Rheinmetall AG lényegesen több megállapodást, üzletet kötött. A vállalatcsoport árbevétele tavaly 36 százalékkal, mintegy 9,8 milliárd euróra nőtt, nyeresége pedig 61 százalékkal, 1,5 milliárd euróra ugrott. 

Ez rekord a több mint 130 éve létező Rheinmetall történetében.

A német hadsereg (Bundeswehr) és más NATO-tagállamok komoly megrendeléseket adtak le, és miután a brüsszeli EU-s vezetők – köztük Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője – egyre hangosabban kampányolnak a háború folytatása mellett, borítékolható, hogy 

mindennek a legnagyobb nyertese a hadiipar – és benne a Rheinmetall – lesz. 

Mindehhez társul egyes EU-országok – elsősorban Lengyelország, Franciaország vagy a balti államok – nemzeti hadseregének erőltetett ütemű fejlesztése.

A zalaegerszegi székhelyű Rheinmetall Hungary Zrt. létrehozásáról 2022 márciusában állapodott meg a Honvédelmi Minisztérium, a gyár 2023 őszén kezdte meg a termelést. Itt készülnek a Lynx KF41-7 típusú gyalogsági harcjárművek, amelyekből a magyar állam 209 darabot rendelt. Emellett folyamatban van 18 támogató jármű – köztük a Bergepanzer 3 „Büffel” típusú páncélozott mentőjármű – és 38 katonai teherautó gyártása is. A szerződés értelmében a német vállalat biztosítja az elkészült katonai járművek karbantartását és alkatrészellátását is.

Donald Trump amerikai elnök pedig egyértelművé tette: azt akarja, hogy Európa nagyobb részt vállaljon a NATO közös költségeiből. Kezdve azzal, hogy az EU gondoskodjon a saját védelméről, a tagországok pedig fordítsák a GDP-jük legalább 3 százalékát védelmi fejlesztésekre.

Fényes üzleti kilátások

A Rheinmetall harckocsikat, tüzérségi eszközöket, speciális katonai teherautókat, légvédelmi rendszereket és lőszereket gyárt, de néhány éve a drónfejlesztésre és -gyártásra is kiterjesztette hatáskörét. 

Csoportszinten a gyártási kapacitás 80 százalékát már a hadiipari megrendelések adják, a cég autóipari beszállítói tevékenysége pedig egyre csökken. 

A vállalat igazgatótanácsa 2025-ben a megrendelések 25–30 százalékos növekedését várja. E heti előrejelzésükben kiemelik, hogy nem vették figyelembe a hétről hétre javuló piaci potenciált, és ha szükséges, még idén módosítani fogják az előrejelzéseket.

Armin Papperger, a Rheinmetall ügyvezető igazgatója kifejtette, hogy az elmúlt öt évben jelentős mértékben növelték kapacitásaikat, és arra készülnek, hogy ez folytatódik a következő évtizedben is. 

Európában megkezdődött az újrafegyverkezés korszaka, amely mindannyiunktól sokat, köztük új beruházásokat követel majd” 

– jelentette ki Papperger.
 

A Rheinmetall AG-nak 2024-ben 27 244 alkalmazottja volt, ez 649 fővel több, mint 2023-ban. A vállalat adminisztratív központja Düsseldorfban, legnagyobb gyára pedig a kelet-németországi Unterlüssben található. Zalaegerszegen 2023-ban kezdte meg a termelést a Rheinmetal Hungary Zrt. gyára, együttműködésben a várpalotai lőszergyártó üzemmel.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!