Az 1961-ben alapított Nemzetközi Bankjegy Társaság (angol rövidítéssel: IBNS) minden évben megválasztja az év bankjegyét azok közül, melyeket az előző évben bocsátottak ki a világ jegybankjai, vagy erre jogosított hatóságai. Bár a kategórián vitatkozni hosszasan lehetne, de az év bankjegye általában egyben a legszebb is azok között, amelyek előző évben jelentek meg. Ugyanakkor a társaság tagjainak szakmai döntéseinél több szempont is érvényesül.
Az "év bankjegye"-cím odaítélése minden évben hasonlóan zajlik. Bankjegyeket nevezni január 31-ig lehet a nemzetközi szervezet tagságának, majd a beérkezett ajánlásokból választják ki a legjobbakat. A szervezet minden tagja egyben zsűritag is, akik nem csak a bankjegy megjelenését, hanem biztonsági elemeit, újszerűségét, a művészeti kivitelezés színvonalát is értékelik. Szavazataikat titkosan adják le, előzetes egyeztetés nélkül, egy erre létrehozott felületen.
Így az év bankjegye minden évben viszonylag széles körű, de egyéni döntésekre alapuló összegzés eredménye, függetlenül attól, milyen arányban oszlanak el a szavazatok a jelölt bankjegyek között.
A világ bankjegyei közül csak a már forgalomban lévők nevezhetők a versenyre, azok, amelyeket a megelőző évben bocsátottak ki. Így – bár értékesek lehetnek – régi bankjegyek nem indíthatók a bankjegyek bajnokságán.
2023-ban összesen mintegy 100 új bankjegyet bocsátottak ki a világ jegybankjai, ám ezek között a társaság szerint csupán 15 olyan volt, amik kellően újszerűek ahhoz, hogy a végső megmérettetésben részt vehettek (az előző évben még 19-ről döntöttek így). A 2023-ban megjelent bankjegyek közül a győztes végül 2024 tavaszán a Kelet-karibi Államok Szervezete által kibocsátott kelet-karibi 2 dolláros lett.
Az eredmény kihirdetése után kiderült: ez a bankjegy a nevezési időszaktól kezdődően a tavalyi verseny nagy favoritja volt. A győzelem egyébként nem minősíti semmilyen módon a bankjegyet, de az IBNS reprezentatív értékű díjjal ismeri el a tervezői és kivitelezői munkát, amit a nyertes bankjegy megalkotására fordítottak.
Az IBNS az éves versenyre azokat a nevezéseket fogadja el, melyeknél a bankjegyek képei újszerűek, megjelenésük nem egy korábbinak az átdolgozása, hanem teljesen eredeti. A nevezési határidő idén is január 31-én zárult le. A szervezet szerint a 2024-ben megjelent bankjegyek versenyében is az alábbi három szempont a döntő:
A versenyen idén 21 bankjegy versenyez "az év bankjegye"-címért. Érdekesség, hogy egy kivételével valamennyi, a megmérettetésre bejutó bankjegy Európától távoli országban került forgalomba. Európát a mezőnyben a III. Károly brit uralkodó arcmásával megjelent új 50 fontos bankjegy képviseli (esetleg a bermudai nevezettett sorolhatjuk még ide, mint az egyik brit tengerentúli terület új bankjegyét).
A többi jelölt között viszont olyan fizetőeszközöket találni, melyeknek talán még az elnevezése is ismeretlenül cseng. Így idén a címért versenyben van az új 500 lempirás bankjegy Hondurasból, a kazahsztáni 10 ezer tengés, valamint a mongol 5 ezer tugrikos.
Az idei 21 versenyző bankjegy között viszonylag nagy arányban vannak olyanok, melyek tájolása függőleges – ezekből van kevesebb a világ készpénzforgalmában. A tavalyi nyertes is egy függőleges tájolású bankjegy volt.
Az idei "év bankjegye verseny" szavazása március 17-ig tart. A bankjegyekkel foglalkozó társaság – ha tartja magát eddigi gyakorlatához – ezt követően rövidesen, akár napokon belül is győztest hirdethet.
Kattintson az alábbi képre, és tekintse meg galériánkat az idei év bankjegye versenyen szereplő, káprázatos kivitelű bankjegyekről! Ezek között van az, amelyik az idei megmérettetésen a győztes lesz!