Kiderült, mit gondolnak a magyarok a humanoid robotokról

Vágólapra másolva!
Százból huszonkét magyar tart a humanoid robotoktól, tizenhárom viszont el tudja képzelni, hogy saját MI-klónja legyen - derül ki a Bosch Tech Compass által rendelt, több országára kiterjedt felmérés eredményeiből.
Vágólapra másolva!

Ha valakinek van 12–14 millió forintja, januártól már Magyarországon is vásárolhat humanoid robotot. Nagyon érdekes ugyanakkor, hogy mit gondolnak az emberek a humanoid robotokról, a mesterséges intelligenciáról, vagy akár a robotokkal támogatott gyógyításról. Ezekre a kérdésekre keresték a választ egy friss kutatásban.

humanoid robot, illusztráció
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock / Bosch Compass

Több mint a magyarok ötöde tart a robotoktól 

Jóllehet a magyarok háromnegyede ismeri a humanoid robottechnológiát, azonban úgy gondolják, hogy 10 éven belül mégsem ez fogja meghatározni az életünket. A magyar lakosságnak a mesterséges intelligenciához hasonlóan a robotokkal kapcsolatban is vannak kétségei. 

16 százalékuk mondta azt ugyanis, hogy a humanoid és a szolgáltató robotok pozitív hatással lesznek az életünkre, ugyanakkor százból huszonkettő magyar mégis tart ezektől.

Mást látni a mesterséges intelligenciával kapcsolatban: ennek kapcsán a magyarok több mint fele véli úgy, hogy az MI-vel való együttműködés a következő évtizedben a mindennapjainkra a legnagyobb hatással lesz. Ez a kutatás is megerősítette: 

minden második magyar tart attól, hogy a jövőben a mesterséges intelligencia veszélyeztetheti vagy elveszi a munkáját.

Érdekes adat, hogy szinte minden második magyar úgy gondolja, hogy az MI által vezérelt humanoid robotok a legtöbb olimpiai sportágban világrekordot dönthetnek a jövőben. Világszinten ez az arány magasabb, 55 százalék. Sőt, nem csupán az olimpián remekelhet az MI, hanem a nemzetközi eredményhez hasonlóan (45 százalék) a magyar lakosság 43 százaléka szerint akár a Nobel-díjat is elnyerheti a jövőben. 

Óvatosak a magyarok a technológiával, de bíznának abban

Bár világviszonylatban a magyarok alapvetően szkeptikusabbak a technológiákkal és az adatvezérelt világ legújabb fejlesztéseivel kapcsolatban, 39 százalékuk mégis azt mondja, hogy ha eléggé fejlett lenne a mesterséges intelligencia, akkor MI-asszisztenst használna a mindennapokban, a határidőnaplója kezelésére vagy épp a házimunkában. 

A magyarok MI-orvossal (39 százalék) vagy MI-ügyvéddel (27 százalék) is szívesen konzultálnának, de akár MI-tanárt (37 százalék) is bevetnének a tudásuk fejlesztésére. Százból tizenhat magyar nem riadna attól vissza, hogy MI-barátja legyen, saját maguk MI-klónját azonban csak a magyarok 13 százaléka tudja elképzelni, még kevesebben (8 százalék) létesítenének kapcsolatot egy MI-szerelmi partnerrel.

A kutatás módszertani és mintavételi háttere

A Bosch Tech Compass felmérés során a Gesellschaft für Innovative Marktforschung mbH (GIM) 2024 őszén hét országban összesen több mint 11 ezer 18 év feletti embert kérdezett meg. A felmérésben az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Németországban országonként ezren, míg az Amerikai Egyesült Államokban, Brazíliában, Indiában és Kínában országonként kétezren vettek részt. A reprezentatív felmérést a magyarországi Bosch csoport megbízásából hazánkban is elvégezték, a kutatásban több mint ezer 18–69 év közötti ember vett részt. A felmérés során a Boscht egyetlen alkalommal sem nevezték meg megrendelőként.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!