Ezt sokan elfelejtik – erre figyeljen a lakásbiztosítási kampány hajrájában

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A március-áprilisi lakásbiztosítási kampány biztosítói adatai szerint eddig mintegy százezren változtattak lakásbiztosításukon. Az ügyfelek többsége új biztosítást kíván kötni, az érintettek kisebb része a meglévő szerződését módosította. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyúttal javasolja a fogyasztóknak, hogy kellő körültekintéssel vizsgálják meg a szerződési feltételeket, különös figyelmet fordítva az önrészes konstrukciók sajátosságaira.
Vágólapra másolva!

Március 1-jén elindult idei lakásbiztosítási kampány, melynek ideje alatt, március 31-ig az ingatlantulajdonosok biztosítót vagy biztosítást válthatnak, hogy ingatlanukat igényeiknek jobban megfelelő, illetőleg olcsóbb lakásbiztosítással védhessék. A kampány indulásakor a tudnivalókról, az idei újdonságokról készített összeállításunkat itt találja. Idén március 31-e a felmondási időszak záró napja, azaz aki az évfordulótól függetlenül szeretne lakásbiztosítást váltani, az meglévő kötvényét legkésőbb ezen a napon mondhatja fel az idei kampányban.

biztosítás, illusztráció
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock

Mérleget vont a jegybank félidőben

A Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) idén március 16-ig beérkezett piaci adatok alapján a lakásbiztosítási kampány teljes aktivitása – az új ajánlatok és a korábbi termékek átdolgozása – megközelíti a százezret. Közel 74 ezer új ajánlat született, és több mint 24 ezer meglévő szerződést dolgoztak át eddig. 

Az új ajánlatok száma a tavalyi kampányidőszak időarányos adatainak 80 százalékát teszi ki. 

Az MNB által a tartamengedmény kapcsán kiadott körlevél hatására a biztosítóváltások gördülékenyebben, hatékonyabban zajlanak majd, mint tavaly.

A kampányban adott új ajánlatok háromnegyedét már kötvényesítették. Az új ajánlatok 7 százaléka Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás (MFO), ami nagyságrendileg a tavalyi szintnek felel meg. Az összehasonlító oldalak aktív kampányt folytatnak: ezek látogatottsága a kampány első két hetében meghaladta a százezret, és az ügyfelek közel 60 ezer kalkulációt végeztek el. Az online közvetített ajánlatok közül minden negyedik ajánlat MFO, amely a termék átlátható, jól összehasonlítható szolgáltatásának is köszönhető.

Ha egy ügyfél az idei lakásbiztosítási átkötési kampányban felmondaná szerződését, ezt biztosítójánál írásban – neve, a biztosított ingatlan címe és kötvényszáma megadásával – indoklási kötelezettség nélkül teheti meg március 31-ig, szerződéses évfordulójától függetlenül. Biztosítása április 30-ával szűnik meg és újrakötött szerződésének fordulónapja május 1-je lesz. Az átkötési időszakban az MNB honlapjának MFO és Pénzügyi Navigátor fogyasztóvédelmi oldalain és a közösségi médiában folytat fogyasztóvédelmi tájékoztató kampányt az ügyfelek döntéseinek támogatására. Kérdések és válaszok formájában, valamint az MNB Ügyfélszolgálatán és a vármegye székhelyeken elérhető Pénzügyi Navigátor tanácsadó irodákban is további részletes segítséget kapható.

Erre külön felhívja a figyelmet az MNB

Az MNB-nek a biztosítói honlapoknál és a közvetítők összehasonlító kalkulátorainál szerzett ellenőrzési tapasztalatai szerint a biztosítók kínálatában idén nagyobb arányban jelentek meg az önrészes termékek. Az önrész vállalására vonatkozó igényfelmérés és az önrésszel kapcsolatos kockázatokat bemutató ügyféltájékoztatás az eddigi felügyeleti adatok szerint átlátható, amit az MNB továbbra is határozottan elvár valamennyi piaci szereplőtől. 

Ha ugyanis a lakásbiztosítás feltételrendszerében szerepel az, hogy káresemény során a biztosítás tulajdonosának önrészt kell vállalnia a kárrendezéskor, egy több tízezer forintos önrész vállalása káresemény esetén komoly terhet jelenthet az alacsonyabb jövedelmű fogyasztók és családok számára. 

Amennyiben a kár összege nem haladja meg a vállalt önrészt, a teljes költséget a háztartás viseli

– hívja fel a figyelmet közleményében az MNB.

Nagyobb kár esetén pedig a biztosító a kártérítésből levonja az önrészt, így az érintettek csak az ezzel csökkentett összeget kapják meg. 

Az önrészek sokfélesége és eltérő feltételei miatt kiemelten fontos, hogy a szerződéskötés előtt az üzletkötők fokozottan hívják fel az ügyfelek figyelmét arra, ha az adott biztosításnál egyes kártípusokra kötelező az önrész vállalása. 

Az átlátható, mindenre kitérő tájékoztatásnak ki kell terjedni az önrész fogalmának ismertetésére; hogy az adott szerződés esetében mely fedezetekre teszi kötelezővé vagy engedi meg az önrészt; valamint arra, hogy az önrész milyen típusú és mértékű az egyes fedezetek esetében. Az ügyfelek számára elengedhetetlen, hogy előzetesen tisztában legyenek ezekkel a feltételekkel. Megtévesztő lehet, ha a biztosító vagy a közvetítő kizárólag a díjakat hasonlítja össze, hiszen azok alakulását befolyásolhatja, hogy az egyes fedezetekhez kapcsolódik-e önrész, illetve annak mekkora a mértéke – hívja fel a figyelmet a jegybank az idei lakásbiztosítási kampány hajrájában.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!