Évszázadok teltek el, mióta hazánkban is bevezették a garast Károly Róbert pénzreformját követően, de még mindig használatos a köznyelvben a kifejezés, holott III. Ferdinánd magyar király regnálása óta, vagyis közel 400 éve már nincs érvényben ez a fizetőeszköz. Annak idején 16 garas ért egy aranyforintot.
Majd ez a váltópénz egy időre eltűnt, és Mátyás király idejében jelent meg újra, immár a dénár váltópénzeként. A Habsburgok idején egy garasért 4-5 dénárt adtak, a váltópénz verését III. Ferdinánd idejében hagyták abba.
A Vaterára felkerült példány még
a korai garasok közül való, melyet 1330 és 1332 között vertek és Károly Róbert látható rajta, valamint az Anjou-címer, az úgynevezett pólyákkal és liliomokkal.
Az ezüstből készült, 3,64 grammos érme nagyot ment a licitoldalon, és nem kevesebb mint 77 licitet követően végül 361 ezer forintért kelt el, ami komoly összegnek számít
- írta meg a Promotions. Ennél ugyan jóval olcsóbban is találhatunk korabeli garasokat, ám ezek állapota nem közelíti meg a most licitre bocsátott példányét.