A jó idő közeledtével egyre többen keresik a boltok polcain a hűsítő italokat, ezért is okozott akkora botrányt a Lipton Ice Tea hivatalos Instagram profilján történt bejelentése, miszerint a tervek szerint a cég kivonja a forgalomból a barackos ízű ice teáit.
A sokakat elszomorító poszt alább látható:
Az üdítőgyártó cégek évről-évre előállnak különféle szezonális ízzel, azonban eddig úgy tűnt, hogy a jeges teák esetében a citrom, illetve a barack verzió már bebetonozta magát a köztudatba. Eddig..
A Promotions.hu számolt be róla, hogy a Lipton a vásárlói igények változása miatt szeretne új ízekkel próbálkozni és emiatt vezetnék ki, a már megszokott őszibarackos verziót.
A cég közösségi médiában megjelent posztját azonban kétségbeesett és dühös kommentek százai árasztották el.
A kommentek sokasága viszont a jelek szerint meg is tette a hatását, ugyanis a cég pár nap múlva egy újabb posztban jelezte, hogy a barack íz mégiscsak marad. Ezt a kiírást alább mutatjuk:
A Lipton szerint az akciót egyébként nem is gondolták komolyan, csupán csak egy elhamarkodott áprilisi tréfáról volt szó.
A cég utólag elmondta, hogy az eredeti posztot is csupán csak egy figyelemfelkeltő reklámkampánynak szánták. A legviccesebben kiboruló kommentelőknek pedig ajándékcsomagot ígértek az okozott kellemetlenségekért.
A Lipton márkanév egyébként nem önálló, ugyanis a Pepsit is tulajdonló csoport része, amely Magyarországon 2024-től palackozza ismét a szentkirályi üzemében termékeit. Így idehaza is gyártásra kerül az a barackos ízű hűsítő tea, amiről a Lipton és a Pepsi illetékesei kitalálták, hogy ki kellene szorítani a termékpalettáról.