Nagy Márton: Figyeljük, hogy a boltokban tartják-e az alacsony árakat

Vágólapra másolva!
A nagy árcsökkenés már megtörtént az élelmiszerboltokban a március 17-től bevezetett árrésstop hatására, de a Nemzetgazdasági Minisztérium figyeli, hogy a kereskedők tartják-e az alacsony árakat, illetve, hogy az árrésstop alá nem tartozó termékeknél se legyen emelkedés – hangsúlyozta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a közösségimédia-oldalára feltöltött videóban.
Vágólapra másolva!

Nagy Márton kiemelte, hogy az átlagos árcsökkenés értéke 17,7 százalék volt, és az árrésstop által érintett ezer termék közül 874 termék ára csökkent. 

„Vannak kimagasló esések az árakban, például a sertészsír ára közel 31 százalékkal zuhant. A tejföl, amely 12 százalékos zsírtartalommal rendelkezik, (annál) 27 százalékos csökkenés volt” 

– sorolta a miniszter.

„Ott van például a margarin 25 százalékos csökkenéssel, rétesliszt 22 százalékos csökkenéssel, a finomliszt 20,6 százalékos csökkenéssel.”

Nagy Márton arra a felvetésre, hogy folytatódhat a mérséklődés a jövőben is, kifejtette:

A nagy (ár)csökkenés már lejátszódott, hiszen az árrésstop úgy működik, hogy a bejelentés után azonnal hat. Erre a boltok nagy része már március 17-től átállt.

Hozzátette: az NGM figyeli, hogy a boltokban „tartják ezeket az alacsony árakat, illetve más termékeknél, amik nem tartoznak az árrésstop alá, ott nem következik be emelkedés.”

„Ha igen, akkor szélesíteni fogjuk az árrésstop alá tartozó termékeknek a körét” 

– hangsúlyozta Nagy Márton.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!