Az árrésstop kihirdetését követően a Nemzetgazdasági Minisztérium minden kereskedői megkeresést megvizsgál, beleértve az Országos Kereskedelmi Szövetség megkeresését is. A szövetség részéről idáig a saját márkás termékek arányára vonatkozó tisztázandó kérdés érkezett a tárcához, egyéb szakmai állásfoglaláskérés – ideértve az árrés szabályokat – nem érkezett. Ebből fakadóan a sajtóban megjelent rendelethez kapcsolódó problémafelvetés sem érthető.
A Nemzetgazdasági Minisztérium, illetve a szakmai irányítása alá tartozó Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság minden támogatást biztosít ahhoz, hogy a kiskereskedelmi üzletek egyértelmű állásfoglalással rendelkezzenek a szabályozásban foglalt kötelezettségeik teljesítéséhez - írja a minisztérium közleménye.
Ennek érdekében egy szakmai útmutató is kiadásra kerül, ami a kiszámítható és egységes jogalkalmazásban segíti az érintett szereplőket, ideértve a vállalkozásokat, valamint az ellenőrzéseket végző hatósági jogkörrel rendelkező kormányhivatalokat.
A minisztérium a jogszabály kidolgozása során figyelmet fordított arra is, hogy védje a kis üzleteket, így az intézkedés csak az 1 milliárd forint feletti 2023. év értékesítési nettó árbevétellel rendelkező kiskereskedőkre vonatkozik.
Az intézkedés március 17-én lép hatályba, így a vásárlók az üzletekben már hétfőtől tapasztalhatják annak árcsökkentő hatását.
A minisztérium várakozásai szerint az intézkedés az érintett 30 termékkategóriánál átlagosan több mint 10 százalékos árcsökkenést eredményezhet.