Meglepte a gyártó az Oreo rajongóit, és a Milka-kedvelőknek is érdemes figyelniük

Vágólapra másolva!
A világ egyik legnagyobb édesipari gyártója, a Mondelēz erősítené jelenlétét a sütemények és kekszek szegmensében, nagyobb részt követelve magának az óriási piacból. Ehhez pedig a cég két, különösen sikeres márkanevét használhatja: a Milkát és az Oreót.
Vágólapra másolva!

A kekszek és a csomagolt sütemények globális piaca 97 milliárd dolláros. A Mondelēz International számáras pedig egyfajta „természetes bővülési lehetőséget" kínál az, ha nagyobb részt követelnének maguknak ebből a hatalmas globális piacból - derül Dirk Van de Put vezérigazgató nyilatkozatából, melyet a Food Dive magazinnak adott. 

csokoládé, illusztráció
Képünk illusztráció
Fotó: Unsplash

A cégvezető úgy látja, a muffinok, brownie-k és más sütemények szegmensében komoly bővülési lehetőség előtt állnak, ezen belül elsősorban prémium termékekkel erősítenék pozícióikat. 

A vállalatvezető nem is titkolta: 

olyan, jól teljesítő márkaneveik alkalmazásával növekednének a szegmensben, mint az Oreo és a Milka. 

Azt a Mondelēz képviselője nem jelentette ki, hogy ez új termékek megjelenését is eredményezheti ezen márkanevek alatt, bár aligha lehet kizárni.

A Mondelēz ugyanakkor más most is jelentős szereplő ebben a piaci szegmensben: a kategóriában tavalyi eladásaik értéke elérte a 2 milliárd dollárt. Van de Put ezt az eredményt 2030-ra legalább megduplázná, amihez szerinte a sikeres márkáikon túlmenően technológiai fejlesztéseken, illetve vállalati felvásárlásokon keresztül vezet az út.

A cég jelenleg a nagy gyártók között a harmadik helyet foglalja el 3,8 százalékos piaci részesedéssel. A nagyvállalatok mellett szerte a világon több száz kisebb cég látja el a kekszek, snackek piacát gyártóként, ezek együttesen a teljes piac nagyjából négyötödét fedik le.

A Mondelēz International a tavalyi évet 36 milliárd dolláros bevétellel zárta. Az egyik legtöbbet eladott termékük az Oreo Cakesters volt, ebből 125 millió dollár értékben adtak el.

image

Az élelmiszergyártókat sújtó nehézségeket ugyanakkor ez a vállalat sem tudja kikerülni. Miként arról nemrég beszámoltunk, a kakaó árának drasztikus emelkedése miatt a vállalat úgy döntött, hogy csökkenti Milka márkájú csokoládéinak kiszereléseit.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!