Több mint 350 millió forintot költött plasztikai műtétekre egy nő – alig ismerték fel az útlevelében lévő fotón

Vágólapra másolva!
Egy brazil modell kellemetlen helyzetbe került a repülőtéren, miután az útlevél-ellenőrzésen feltartóztatták – a személyazonosságát ugyanis alig tudták megerősíteni a régi fényképe alapján. Ennek az az oka, hogy az elmúlt években több mint 20 plasztikai műtéten esett át, amelyek összesen több mint 350 millió forintba kerültek.
Vágólapra másolva!

A 35 éves Janaína Prazeres, akit sokan „a világ legszebb nőjének” tartanak, elmondása szerint körülbelül 350 millió forintot költött arcfiatalító kezelésekre, többszöri orrműtétre és testkontúrjavító beavatkozásokra. Ennek következtében külseje annyira megváltozott, hogy a határőrök összezavarodtak, amikor meglátták az útlevelét – írja a Mirror.

Az influenszert 40 percig kérdezgették a határőrök, akik alaposan megvizsgálták az útlevelében szereplő fotót, és összehasonlították a róla készült más képekkel, mielőtt végül beengedték volna az országba. Az eset a São Pauló-i nemzetközi repülőtéren történt, amikor az Egyesült Államokba utazott.

Mindig is tudtam, hogy ez előbb-utóbb megtörténhet, mert az évek során rengeteget változott a külsőm. 

A kellemetlen élmény miatt úgy döntött, hogy azonnal megújítja útlevelét, hogy legközelebb elkerülje az ilyen bonyodalmakat.

A São Pauló-i repülőtér és a brazil szövetségi rendőrség egyelőre nem kommentálta az esetet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!