A dán-svéd állami postavállalat, a PostNord 2025 végén megszünteti a levélkézbesítést, arra hivatkozva, hogy a század eleje óta 90 százalékkal csökkent a levélforgalom. A döntés véget vet a vállalat 400 éves levélszolgáltatásának, az ország 1500 postaládája június elejétől kezd eltűnni - írta a BBC.
A cég ezután az országban kizárólag csomagkézbesítéssel foglalkozik majd.
Thomas Danielsen közlekedési miniszter igyekezett megnyugtatni a dánokat, mondván, hogy a leveleket kézbesíteni továbbra is lehet az egész országban, de azt már egy másik cég fogja lebonyolítani.
Dániában 400 évig, 2023 végéig volt egyetemes postai szolgáltatás, de a digitális postai szolgáltatások térhódításával a levélforgalom drámaian visszaesett.
A döntés leginkább az idős embereket érinti. Bár a dánok 95 százaléka használja a digitális postai szolgáltatást, a jelentések szerint 271 000 ember még mindig a fizikai postára támaszkodik - írta a portál.
Európa-szerte jellemző a levélforgalom csökkenése,
a német Deutsche Post csütörtökön közölte, hogy „szociálisan felelős módon” 8000 munkahelyet szüntet meg.
A Deutsche Postnak 187 ezer alkalmazottja van, de a szakszervezet további leépítésektől tart.
A PostNord Svédországban is működik, a vállalat 40 százalékban dán, 60 százalékban svéd tulajdonban van.